Adományozás

A Tesco 42 millió forintnyi élelmiszeradománnyal támogatja a rászoruló családokat

Sajtóközlemény, Budapest, 2020. április 2.

 

A jelenlegi rendkívüli helyzetben az összefogás és a rászorulók támogatása legalább annyira fontos, mint az, hogy vigyázzunk egymásra és magunkra. Éppen ezért a Tesco a valaha volt legnagyobb élelmiszeradományával támogatja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját, illetve az általuk ellátott, nehéz helyzetbe került családokat. A támogatás értéke összesen 42 millió forint.

A Tesco elkötelezetten támogatja azokat a közösségeket, ahol munkatársai és vásárlói élnek. A rendkívüli körülmények ellenére, a munkatársak kitartó és fáradhatatlan munkájának köszönhetően az áruházlánc jelenleg is üzemelteti napi élelmiszermentő programját, melynek keretében az áruházak környékén élő rászorulókat látja el élelmiszerrel. A napi élelmiszermentő program működtetésén felül a Tesco úgy döntött, hogy 42 millió forint értékű termékadománnyal egészíti ki a nehéz helyzetbe került családok támogatását, melyet Magyarországon két stratégiai partnerén, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten és a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül juttat el azoknak, akiknek erre most a legnagyobb szükségük van. A valaha volt legnagyobb, egyidejű adományt a vállalat a tavaszra tervezett, de a körülmények miatt elhalasztott „Ön választ, mi segítünk” programra elkülönített büdzsé átcsoportosításából fedezi.

“Elkötelezettek vagyunk a környezetünkben élő közösségek helyi programjainak támogatása iránt, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy segítő kezet nyújtsunk a nehéz helyzetbe került embertársainknak, különösen a jelenlegi, rendkívüli körülmények között. Évek óta együtt dolgozunk a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel és az Ökumenikus Segélyszervezettel, így tudjuk, hogy rendszeres támogatásuk milyen sokat jelent a rászoruló családok mindennapi életében. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a megszokott csatornáinkon túl a valaha volt legnagyobb élelmiszer adományunkkal járulunk hozzá munkájukhoz” - mondta Pártos Zsolt, a Tesco Magyarország ügyvezető igazgatója. 

A támogatást a szervezetek alapvető termékek (például babaápolási termékek, tisztítószerek, konzervek, étolaj, cukor és egyéb tartós élelmiszerek) formájában kapják meg, a konkrét terméklista, valamint a termékek aránya a szervezetek igényeit figyelembe véve, az ő bevonásukkal áll össze, az első szállítmány pedig várhatóan már ezen a héten megérkezik hozzájuk.

„A Tesco az elmúlt tíz évben az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnereként egyedülálló mértékben segítette országos adománygyűjtéseinket. A rászoruló gyermekekért indított tavaszi összefogások és az adventi adománygyűjtések alkalmával vásárlók százezrei csatlakozhattak évről évre a Segélyszervezet célkitűzéseihez. A jelenlegi járványhelyzet különösen is súlyosan sújtja azokat a családokat, akik eleve nehéz helyzetben voltak, akiknek nincsenek tartalékaik. Ezért óriási segítséget jelent most a Tesco által felajánlott élelmiszer-adomány, amivel rászoruló családok százait tudjuk támogatni a következő időszakban” - mondta Gáncs Kristóf, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

A Tesco elkötelezett az élelmiszer-pazarlás felszámolása ellen vívott küzdelemben. Ezért működteti napi áruházi élelmiszermentő programját, aminek keretében a programban részt vevő áruházak munkatársai minden munkanap végén összegyűjtik és szortírozzák a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszereket. Magyarországon 2014 szeptemberétől 2020 február végéig, összesen közel 26 000 tonna adományt adott át az áruházlánc. Ez a mennyiség több mint 64 millió adag ételnek felel meg. Az adományozás jelenleg több mint 170 hazai áruházban zajlik, az adományozás a járványhelyzet ellenére is folyamatos és biztonságos.