Adományozás

Adiyaman tartományban folytatódik az Ökumenikus Segélyszervezet törökországi humanitárius segélyprogramja

EGÉSZ MÁRCIUSBAN A FÖLDRENGÉS TÚLÉLŐIT SEGÍTI A 1353-AS ADOMÁNYVONAL

 

Egy hónappal a természeti katasztrófa után is a földrengés által legsúlyosabban érintett tartományokban dolgoznak az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai Törökországban. Az első napoktól megkezdett segítségnyújtás keretében eközben Szíriában helyi partnerszervezetein keresztül támogatja a bajbajutottakat a magyar segélyszervezet.

Kedden a törökországi Adiyaman tartomány székhelyén, Adiyaman városban folytatta humanitárius segélyprogramját az Ökumenikus Segélyszervezet. Összesen 210, többek között gyermekápolási eszközöket, szappant, fogkefét, fogkrémet, sampont, mosószert, mosogatószert és fertőtlenítő eszközöket tartalmazó higiénés csomagot osztott ki több mint 150 nagycsalád, összesen mintegy 800 fő részére a magyar segélyszervezet. A segélyosztások további helyszíneken folytatódnak a következő napokban. A munkatársak elmondása szerint rengeteg túlélő kényszerült sátortáborokba, igen mostoha körülmények között tengetve jövőkép nélküli mindennapjaikat és továbbra is több sátorra és lakókonténerre lenne szükség, mert ezek hiányában vannak, akik annak ellenére visszajárnak aludni, tisztálkodni vagy éppen teát főzni megrongálódott házaikba, hogy azok életveszélyessé váltak.

Szabó Luca, az Ökumenikus Segélyszervezet helyszínen tartózkodó humanitárius koordinátora kiemelte: az Ökumenikus Segélyszervezet Hatay tartomány mellett olyan területekre is fókuszálni kíván, melyekre kevesebb figyelem jut a többi szervezet részéről. Ezért is választották segélyprogramjuk újabb helyszínéül Adiyaman régiót, ahol a földrengés 6.000 emberéletet követelt és minimum 1.200 ingatlan dőlt össze. A szakember elmondta, hogy az adományok átadásakor alkalmuk nyílik röviden beszélgetni is a túlélőkkel. Lehet, hogy csak egy-egy mondat erejéig, de láthatóan igénylik, és nagyon jól esik a bátorítás a bajbajutottaknak. Egy középkorú nő, Fatme elmesélte, hogy autista gyermekük a földrengés előtti percekben fölriadt, és így már az első rengéseket megérezve tudtak időben kimenekülni házukból. Ennek köszönheti életét nyolc tagú családja. Egy másik túlélő pedig arról számolt be, hogy az 5 éves kislányának a hangjára odaérkezők nem csak őt, hanem további három családtagját is időben ki tudták menekíteni a később összeomló romok alól.

Az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalának tárcsázásával, hívásonként 500 forinttal egész március hónapban támogatni lehet a földrengés károsultjait. Nagyobb összeget bankkártyával a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet felajánlani, míg banki átutalással a 11705008-20464565-ös adomány-számlaszámra, “földrengés” megjelöléssel várják az adományokat.

Mint ismeretes, az Ökumenikus Segélyszervezet az első napoktól kezdve támogatja szíriai és törökországi partnerszervezeteit. Szíriában sok ezer sérült egészségügyi ellátását segíti, Törökországban pedig helyi partnereivel együttműködve a túlélők alapvető szükségleteit elégíti ki többek között élelmiszerrel, higiénés csomagokkal és takarókkal.