Adományozás

Adjuk vissza az esélyt, amit a járvány a legszegényebb gyerekektől elvett!

A járvány hosszú hónapjai nemcsak a felnőttek, de a gyermekek számára is tele voltak lemondásokkal, veszteségekkel. Talán ma még nem is értjük, hogy ennek a félelmekkel és bizonytalanságokkal teli időszaknak milyen hatásai vannak és lesznek az ő életükben. Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményein keresztül gyermekek ezreit segíti, akik eleve hátrányokkal, biztonságos otthon és biztos családi háttér nélkül élték végig a küzdelmes hónapokat.

Május mindig a gyermekek hónapja az Ökumenikus Segélyszervezetnél, ekkor indítja el Felhőtlen gyermekkor kampányát. Most azért hirdet adománygyűjtést a 1353-as adományvonalon illetve a itt, a weboldalán, hogy ezt a küldetését folytathassa: hogy minél több gyermeknek adhasson esélyt a járvány alatt tovább halmozódó hátrányaik ledolgozására, a gyermekkor soha vissza nem térő felhőtlen pillanatainak megtapasztalására.

 

A május 19-én tartott kampányindító sajtótájékoztatón Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a Segélyszervezet a járványhelyzetben sem engedte el a rászoruló gyermekek kezét, hiszen a felzárkózást segítő, esélyteremtő munkában mindennél fontosabb a folyamatosság. A Segélyszervezet Kapaszkodó programja keretében országszerte 20 helyszínen 3000 gyermek felzárkózását segíti rendszeresen átmeneti otthonokban, hátrányos helyzetű térségekben. Erre a kapaszkodóra nemcsak a járvány alatt, de a járvány után is nagyobb szükség van, mint valaha, hiszen a pandémia hónapjai alatt sok gyermek esetében tovább nőttek a hátrányok, sok család került még nehezebb helyzetbe. A következő időszak – a nyári táborok és napközis foglalkozások időszaka – különösen is fontos lesz, hogy a hátrányos helyzetű diákok pótolni tudják az elmúlt évben tovább halmozódó lemaradást és mindazt a közösségi élményt, amitől megfosztotta őket a járvány.

Erre hívja fel a figyelmet idén, az immár nyolcadik éve meghirdetett Felhőtlen gyermekkor kampány. A Segélyszervezet arra kér mindenkit, hogy csatlakozzon a 1353-as adományvonalon illetve a honlapon támogatható adománygyűjtéséhez a gyermekekért!

Bacza Barbara, a szervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházának vezetője elmondta:

A Kapaszkodó program keretében a Segélyszervezet egyéni és közösségi foglalkozásokkal segíti a gyermekeket a szegénység okozta hátrányok leküzdésében. A Biztos Kezdet Gyerekházakban egészen csecsemőkortól segítjük a hátrányos helyzetű gyermekeket és családjukat, míg más intézményekben a nagyobbaknak kínálunk rendszeres segítséget a felzárkózáshoz. A járványhelyzetben, ha kellett online vagy telefonon keresztül maradtunk kapcsolatban a családokkal, még azokban az időszakokban is, amikor a járványveszély miatt egy-egy intézményét ideiglenesen be kellett zárni. A járvány gazdasági következményei miatt még nehezebb helyzetbe került családokat kiemelten támogatjuk, illetve segítséget nyújt(ott)unk a digitális oktatási rend alatt azon gyereknek, akik nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel vagy interneteléréssel.

A sajtótájékoztatón személyes tapasztalatairól beszélt Wolf Kati énekes és Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, akik az elmúlt bő egy év során is számos alkalommal kapcsolódtak be önkéntesként az Ökumenikus Segélyszervezet munkájába, a járvány által még inkább sújtott rászoruló családok és gyermekek támogatásába.

A felhőtlen gyermekkor gyűjtéshez bárki tud csatlakozni:

  • A 1353-as adományvonal tárcsázásával hívásonként 250 forint adománnyal
  • A segelyszervezet.hu oldalon bankkártya segítségével egyszerűen és biztonságosan juttatva el pénzfelajánlását,
  • átutalással pedig a 11705008-20464565 számlaszámon lehet adományozni, mely esetben a közlemény rovatban a „Felhőtlen gyermekkor” jelzést kell feltüntetni.

Ahogy az elmúlt években több alkalommal, idén a Felhőtlen gyermekkor kampányhoz ismét csatlakozó Tesco képviseletében jelen lévő Varga Eszter kommunikációs menedzser egy 20 millió forintról szóló adománylevelet adott át a Segélyszervezetnek, mely adomány hatalmas kezdőlendületet ad a gyűjtésnek. A Tesco vásárlóinak köszönhetően több mint 18 millió forint gyűlt össze az áruházakban április 19. és május 16. között meghirdetett adománygyűjtő kampány keretében, melyet az áruházlánc egészített ki 20 millió forintra.

A sajtótájékoztató figyelemfelhívó akcióval zárult: az esemény résztvevői a 1353-as adományvonal óriásszámai mellé helyezett fejlesztő illetve digitális oktató eszközökkel, élelmiszer és higiénés csomagokkal szimbolizálták, hogy milyen formában válik kézzelfoghatóvá a gyűjtés során beérkező pénzadomány, melyet rászoruló gyermekek felzárkózását támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet.

ökumenikus segélyszervezet