Adományozás

Adventi gyertyagyújtáson hívott országos összefogásra az Ökumenikus Segélyszervezet

Az első gyertyát Lévai Anikó és Kovács István jószolgálati nagykövetek gyújtották meg

 

Advent első vasárnapján ünnepi gyertyagyújtás keretében hívott összefogásra az Ökumenikus Segélyszervezet. A gyertya meggyújtásának időpontja 13 óra 53 perc idén is a Segélyszervezet adományvonalára utalt. Ahogy az idén már 28. alkalommal meghirdetett adománygyűjtés jelmondata az ’ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!’ is hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem csak az ajándékozásról szól. Az Ökumenikus Segélyszervezet azért gyűjt, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, és hogy kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből.  Az eseményen ünnepi köszöntőt mondott és összefogásra buzdított Lévai Anikó és Kovács Koko István jószolgálati nagykövet is, az ország legnagyobb ünnepi összefogásának részleteit pedig Lehel László elnök-igazgató és Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató ismertetették.

Lehel László hangsúlyozta: Az Ökumenikus Segélyszervezet nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segíti országos intézményhálózatán keresztül az év 365 napján – ÉTELT, OTTHONT és ESÉLYT adva a rászorulóknak. Az elhúzódó háborúk és világot megrázó katasztrófák éveiben hazánkban is sok nélkülözőnek és bajbajutottnak van szüksége támogatásra, sőt a válságok bőrünkön érezhető következményei miatt most még többen szorulnak segítségre. A megélhetéshez szükséges kiadások növekedése, az emelkedő élelmiszer árak sok családot hoznak nehéz helyzetbe. Az ünnepi segélyakciókra térve az elnök-igazgató kifejtette: idén karácsonykor is szeretnék szebbé tenni a legszegényebbek ünnepét. Számítanak arra, hogy szeretetvendégségeiken és segélyakcióikban több rászoruló vesz majd részt, mint a korábbi években. Lehel László kiemelte:

az Adventi Adománygyűjtést évről-évre változatlan célkitűzésekkel hirdetik meg. Amellett, hogy minél több családnak szeretnék szebbé tenni az ünnepeket – élelmiszersegély csomagokkal, melegétel osztásokkal, tüzelővel, vagy éppen karácsonyi gyermekprogramokkal –, a fő cél az, hogy az ünnepeken túl, egész évben ott lehessenek a munkatársak a nélkülözők és bajbajutottak mellett szociális intézményeinken, esélyteremtő programjainkon keresztül.

Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató hangsúlyozta: Advent első vasárnapja mindig egy új kezdet is, az összefogás kezdete, mert újra és újra az első gyertyával, az első mézeskalácsszívvel, az első adománnyal és az első jótettel indul. Üres persellyel, de bízva a közösségben, az összefogás erejében!

Elmondta: a december 31-ig tartó Adventi Adománygyűjtés során adományozóikat közvetlenül is megszólítják, és egymást követik a támogatói kört bővítését célzó figyelemfelhívó akciók is. A kommunikációs igazgató kiemelte, hogy:

a 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 500 forinttal bármikor és bárhonnan lehet csatlakozni az összefogáshoz. Az adományvonalat eddig mintegy 17 ezren tárcsázták, 8,5 millió forintot adományozva ily módon. Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani és rendelkezik bankkártyával, az a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat. Természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámlaszámon is.

November közepén elindult a Tesco áruházakban is az adománygyűjtés. A közel 200 áruház hagyományos és önkiszolgáló kasszáinál található 250 forintos adománykuponokból az ország legnagyobb adománygyűjtő csapatának köszönhetően alig 20 nap alatt már közel 40 millió forint gyűlt össze. A kuponok pedig december 1-től online is elérhetők 250, 500 és 1000 forint értékben. Megnyílt a Segélyszervezet Adománypontja az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén, ahol személyes adományozásra is van lehetőség. Országszerte pedig a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban várják a pénzfelajánlásokat.

A sajtótájékoztatón az ünnepi összefogás évek óta elkötelezett stratégiai partnerei közül többen is jelen voltak, hiszen a magánadományozók mellett az összefogásban évről évre fontos szerepet játszanak a Segélyszervezet vállalati partnerei is. A gyertyagyújtás alatt Lakatos György és tanítványa, Bujka Leonárdó hegedűjátéka segítette az ünnepre hangolódást. A sajtótájékoztató résztvevői az összefogást szimbolizálva együtt díszítették föl a 1353-as adományvonal számait megformáló óriás számokat mézeskalács szívekkel, majd élelmiszert, ruhát, tűzifát és gyermekjátékokat tartalmazó adománycsomagokat indítottak útnak egy rászoruló családhoz kifejezve ezzel azt, hogy a telefonhívásokból is valódi adomány, tényleges segítség lesz.

Az Ökumenikus Segélyszervezet számít a média támogató együttműködésére is, hogy minél szélesebb körben váljanak ismertté az adományozási lehetőségek, s így minél több ember kaphasson kézzelfogható támogatást. Köszönjük!