Adományozás

Azonnali közös segítség a földrengés károsultjainak a Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet összefogásával

A Tesco Magyarország 20 millió forinttal járul hozzá az Ökumenikus Segélyszervezet napokban indított humanitárius segélyakciójához, amely a törökországi és szíriai földrengés miatt otthontalanná lett családokat támogatja. Emellett a Tesco Csoport több mint 40 millió forintnak megfelelő fontot adományoz a földrengés károsultjainak támogatására a Vöröskereszten keresztül.

„Közel egy év elteltével ismét egy szomorú és sokakat érintő csapás indokolja, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel összefogva késlekedés nélkül cselekedjünk, és kivegyük a részünket a rászorulóknak nyújtott segítő tevékenységből. Stratégiai partnerünkön keresztül az ukrajnai háború elől menekülők után most a földrengés sújtotta térségben lévők minél gyorsabb ellátását szeretnénk megkönnyíteni. Minket is megrázott a tragédia, és együttérzéssel gondolunk az érintettekre” – mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.

Mint ismeretes, az Ökumenikus Segélyszervezet helyi partnerével, a Middle East Council of Churches (MECC) egyházi szervezettel szoros együttműködésben vesz részt a földrengés károsultjainak támogatásában Szíriában. A segélyakció keretében Aleppo térségében élelmiszerrel, higiéniás csomagokkal, takaróval és szállással támogatja a bajbajutott családokat a magyar segélyszervezet. Az akciót az Ökumenikus Segélyszervezet iraki képviseletének munkatársai koordinálják.  Az első napokban a túlélők után kutató mentőcsapatok munkája a legfontosabb, a következő hónapokban azonban a mindenüket elvesztett túlélők ellátása jelenti majd a fő feladatot a helyszínen. A szíriai segélyprogram mellett a Segélyszervezet iraki képviselete felkészült a földrengés nyomán Irakba érkező menekültek támogatására is.

1353-as adományvonal hívásával 500 forinttal tud bárki segíteni. Nagyobb összeget a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet felajánlani bankkártyával, míg banki átutalással a 11705008-20464565-ös adományszámlaszámra “földrengés” megjelöléssel várják az adományokat.