Adományozás

Budapesten tanácskoztak a szíriai és iraki háború következményeit kezelő európai segélyprogram résztvevői

Június 13-án Budapest adott otthont annak a nemzetközi tanácskozásnak, melyen a szíriai és iraki háború következményeit kezelő ’Qudra’ segélyprogram végrehajtó szervezetein kívül a programban érintett országok hatóságainak képviselői is részt vettek. A Kongresszusi Központban tartott találkozó sajtótájékoztatóval zárult, melynek célja, hogy a szélesebb magyar és európai közvélemény is megismerhesse a Qudra program eddigi eredményeit, hatásait. A médiaeseményen felszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lehel László az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, Zupkó Gábor az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője, valamint Volker J. Oel, Németország Szövetségi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Minisztériuma Közel-Kelet Osztályának vezetője.

A Qudra program 2016 júniusában indult, az elnevezés egy arab szóból származik, mely „erőt”, „képességet” vagy „rugalmasságot” jelent. A 23 milliárd forint teljes költségvetésű “Resilience for Syrian refugees, IDPs and host communities in response to the Syrian and Iraqi crises – QUDRA” elnevezésű programot a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Német Nemzetközi Együttműködési Ügynökség (GIZ), az “Expertise France” (EF), valamint a Spanyol Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (AECID) hajtja végre együttműködésben.

A támogatott térség négy országában – Irak, Jordánia, Libanon és Törökország –, az Európai Unió Szíriai Válságra Reagáló Regionális Vagyonkezelői Alap (Madad Trust Fund), valamint a Német Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Minisztérium támogatásával megvalósuló program fő célja a menekültek és a befogadó közösségek alkalmazkodóképességének, oktatásának, munkavállalási lehetőségeinek támogatása, a helyben maradás elősegítése öt kulcsfontosságú területen:

• Az iskolai infrastruktúra javítása és az iskolai szabadidős tevékenységek (pl. sport) támogatása;
• Az alapvető szakmai készségek bővítése és javítása;
• Közösség-alapú szolgáltatások fejlesztése és a társadalmi kohézió erősítése;
• Helyi önkormányzatok kapacitásainak megerősítése;
• A párbeszéd és a tapasztalatcsere elősegítése a programban résztvevő szervezetek között.

A helyben történő, közel 500 ezer embert elérő, közvetlen segítségnyújtás mellett a program fontos eleme a tágabb európai közvélemény megszólítása, érzékenyítése azokra a problémákra, amelyek a szíriai, illetve iraki krízis következtében alakultak ki a térségben, illetve annak bemutatása, hogy a Qudra program hogyan nyújt segítséget a háború után az újrakezdésben. Ezt a célt szolgálta a Lackfi János költő-író és Cakó Ferenc homokanimációs művész a sajtótájékoztatón is levetített „Világzabáló és a visszacsinálók” című alkotása, melyet az Ökumenikus Segélyszervezet a napokban mutatott be. A pusztító háború emberi életekre gyakorolt hatásait és a Qudra program sorsfordító segítségét egyedülálló módon közelhozó alkotást már az első napokban több tízezren nézték meg a közösségi médiában.

További információ a filmről és a Qudra programról: www.visszacsinalok.hu