Adományozás

Idén is csatlakozott a Tesco az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtéséhez. A kampány ideje alatt, november 13. és december 24. között az áruházlánc vásárlói a hagyományos és önkiszolgáló kasszáknál található 250 forintos adománykuponok vásárlásával tudják támogatni a Segélyszervezet munkáját. A kuponok december 1-től 24-ig online is elérhetők lesznek a Tesco Otthonról felületén 250, 500, valamit 1000 forint értékben. Kovács „Kokó” István, olimpiai bajnok ökölvívó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete mellett önkéntesként ez alkalommal is a kampány mellé állt Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó és Wolf Kati énekes. 

 

Az elhúzódó háborúk és világot megrázó katasztrófák éveiben hazánkban is sok nélkülözőnek és bajbajutottnak van szüksége a támogatására, sőt a válságok bőrünkön érezhető következményei miatt, most talán még többen szorulnak segítségre. Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei nélkülöző és krízishelyzetbe került hazai családok tízezreit segítik az év 365 napján. Adventi Adománygyűjtését évről évre változatlan célkitűzésekkel hirdeti meg a szervezet. Amellett, hogy minél több családnak szeretnék szebbé tenni az ünnepeket – élelmiszersegély csomagokkal, melegétel osztásokkal, tüzelővel, vagy éppen karácsonyi gyermekprogramokkal –, a fő cél az, hogy az ünnepeken túl, egész évben ott lehessenek a munkatársak a nélkülözők és bajbajutottak mellett szociális intézményeiken, esélyteremtő programjaikon keresztül.

A Tesco idén tizennegyedik alkalommal vesz részt az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtésében, melynek keretein belül az áruházlánc vásárlói november 13. és december 24. között közel 200 Tesco áruház hagyományos és önkiszolgákasszáinál árusított 250 forintos adománykuponok megvásárlásával járulhatnak hozzá a nehéz helyzetben levő családok és gyermekek támogatásához. A december 1-től 24-ig tartó időszakban pedig online elérhető 250, 500, valamint 1000 forint értékű kuponokból is választhatnak jótékony célra 

„A Tescónál hisszük, hogy minden apró figyelmesség számít, ezért a közösségek, valamint a nehéz körülmények között élő embertársaink támogatása elsődleges számunkra. Jelenleg a megélhetés jelenti a legnagyobb terhet a családoknak, főleg azoknak, akik már eddig is nehéz körülmények között éltek. Így természetesen idén is örömmel csatlakoztunk az Ökumenikus Segélyszervezet adománygyűjtő kampányához. Bízom benne, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan most is minél több kollégánk és vásárlónk vesz rész a jótékonysági kezdeményezésben, hogy együtt tegyük egy kicsit könnyebbé a rászoruló családok karácsonyát” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Global-Zrt. kommunikációs és kampány vezetője.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója kifejtette: a Segélyszervezet most induló országos kampányával arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a megélhetéshez szükséges kiadások növekedése, az égbe szökő élelmiszerárak sok családot nehéz helyzetbe hoznak, a segítséget kérők között olyannal is találkoznak a segélyszervezet munkatársai, akiknek dönteniük kell a fűtésszámla befizetése és az étel vásárlása között. Hozzátette:

„Hiszünk benne, hogy az összefogás erejével országszerte valamennyi intézményünkben folytathatjuk a rászorulók támogatását, ÉTELT, OTTHONT és ESÉLYT adva a legszegényebbeknek! Köszönjük a Tescónak, Magyarország legnagyobb adománygyűjtő csapatának, hogy ezúttal is felkarolja Adventi Adománygyűjtésünket, amely idén is az összefogásról szól, amihez reméljük, sok vásárló csatlakozik majd az áruházlánc kasszáinál is!”

Tavaly 57 millió forint folyt be a Tescónál advent idején megvásárolható adománykuponokból, melyet a vállalat 60 millió forintra egészített ki. Az összegből az Ökumenikus Segélyszervezet így egy újabb egész éven át tudott segítséget nyújtani a hátrányos helyzetű családoknak és gyermekeknek. Az áruházlánc az Adventi Adománygyűjtés mellett többek között a szervezet Kapaszkodó programját is rendszeresen, stratégiai partnerként pedig az ukrajnai menekülteket is támogatja. 

 

Az adománykuponos gyűjtés részleteit Wolf Kati, Gyurta Dani és Kovács „Kokó” István mondják el a linken lévő videóban: