Adományozás

Élménydélután rászoruló gyermekeknek

Több mint 30 gyermek számára szervezett élményekben gazdag programot az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat helyszínén.

A 8-10 éves korosztályú, a segélyszervezet kaposvári Biztos Kezdet Gyerekházának látókörében, nehéz körülmények között élő családokból érkező gyerekeket Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója és Balogh Judit, az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat szóvivője köszöntötte. Az egyik csoport a mézeskalács tésztájának gyúrásába, szaggatásába és sütésébe kapcsolódott be, egy másik csapat pedig az elkészült süteményeket díszítette föl két helyszínen, míg a gyermekek harmadik csoportja a Szent István tér közepén található korcsolyapályán, ismert önkéntesek vezetésével korcsolyázott.

A gyermekprogramokba olyan olimpiai bajnok sportolók kapcsolódtak be, mint Gyurta Dániel úszó és Dombi Rudolf kajakozó, illetve a segélyszervezet olyan ismert önkéntesei, mint Iszak Eszter és Rátonyi Kriszta műsorvezetők. Az élménynap közben forró teával és egy finom ebéddel kedveskedtek a gyerekeknek az Adventi Ünnep a Bazilikánál program szervezői, az MKB Banktól pedig ajándékcsomagot kaptak a vidám nap utáni hazainduláskor.