Adományozás

Élményekkel teli felzárkóztatás hátrányos helyzetű gyerekeknek

Digitális felzárkóztatás és rengeteg élmény az E.ON és az Ökumenikus Segélyszervezet gyermektáboraiban  

Sikerrel zajlanak az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON közös felzárkóztató táborai, jelentős lemaradást hoznak be az olyan hátrányos helyzetű gyerekek, akik tavasszal kimaradtak a koronavírus miatt bevezetett digitális oktatásból. Júliusban és augusztusban összesen 109 gyerek vesz részt a táborokban. A pedagógusok eddigi tapasztalatai alapján leginkább az írásbeli készségek területén szükséges fejleszteni a gyerekeket, illetve a figyelemtartás, a koncentráció újratanulására is nagyon fontos. A diákoknak a felzárkóztatás mellett az energiacég támogatásával olyan programokat is szerveznek, amelyek igazi közösségi tábori élményt jelentenek a résztvevő gyerekeknek.

A hátrányos helyzetű családokban felnövő gyerekek nehezen tudtak lépést tartani a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatással, mert nem álltak rendelkezésükre a megfelelő digitális eszközök, vagy hiányosak voltak a használatukhoz szükséges készségek és ismeretek. Ezt felismerve indított júliusban közös programot a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON, hogy a digitális oktatásból kimaradó gyerekek nyári táborokban hozhassák be a lemaradást és felkészülten kezdhessék el szeptemberben az új tanévet. Az első táborokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gönci járásban tartották, augusztusban pedig Olaszliszkán és a Somogy megyei Kastélyosdombón folytatódnak. A hat táborban alkalmanként 15-20 fős csoportokban, összesen 109 gyerek vesz részt, napközis vagy bentlakásos rendszerben, miközben az étkeztetésről is a szervezők gondoskodnak.

A tábor programjában a magyar nyelv, matematika, történelem, angol és informatika órák mellett különböző játékos, önismereti- és fejlesztő programok is helyet kaptak. Az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a digitális kompetenciák fejlesztésére is. A gyerekek megtanulják a digitális eszközök alapvető használatát és a biztonságos internetezés alapjait, valamint olyan fejlesztő applikációk és honlapok használatát ismerhetik meg, melyekkel élvezetesebbé válik a tanulás.

Az egy hetes program ugyanakkor kikapcsolódást, közösségi élményeket, igazi nyaralást is jelent a gyerekek számára. Minden táborban egy tematikus napot az E.ON önkéntesei, különböző szakterületekről érkező munkatársai töltenek meg programokkal. A gyerekek a magasba emelkedhetnek a vállalat kosaras autójával, egy félbevágott elektromos autóban utazva szerezhetnek tapasztalatot az e-mobilitásról, az EnergiaKaland órán megismerkedhetnek egy robottal, vagy akár praktikus tippeket is kaphatnak az E.ON szakoktatóitól és szerelőitől, mire számítsanak, ha az energetika világában szeretnének pl. villanyszerelőként szakmát választani.

A tábor hetét egy-egy koncerttel zárják, ahol a gyerekek kipróbálhatják például a lábdobot és a bendzsót, és együtt zenélnek, énekelnek a fellépővel.

„Célunk, hogy az esetleges elmaradásokat behozzák a gyerekek, így a szeptembert már egyenlő esélyekkel kezdhessék. Ugyanakkor nem felejtettük el, hogy nyár van és gyerekekről van szó, ezért a feltöltődésről is gondoskodtunk. A legtöbb táborozónak ez az egy hét jelenti a nyaralást, ezért szeretnénk ezt emlékezetessé, élményekkel telivé varázsolni.” – mondta a témához kapcsolódóan Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja.

„Az idei év a második, amikor a kastélyosdombói központunk területén létrehozott Esélytáborunkban fejlesztő táborok szervezésébe foghattunk. A rászoruló gyermekek és családjaik számára nagy segítséget nyújtó felzárkózó hetek azonban tavasszal bizonytalanná váltak a koronavírus miatt. Stratégiai partnerünk, az E.ON éppen akkor érkezett nagylelkű felajánlásával, amikor a legnagyobb szükség volt rá. Támogatásukkal nemcsak biztossá válhatott több tábor sorsa, hanem a táborok az év végéig tartó Kapaszkodó 2.0. felzárkóztató programba illeszkedve új távlatokat is kaphattak. Ezúton is köszönetet szeretnénk mondani a vállalatnak az együttműködésért!” – emelte ki Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

A Kapaszkodó 2.0. program tehát a táborokkal még nem ért véget: ősszel Olaszliszkán, a Gönci járásban és Kastélyosdombón diákközpontú tanulóműhelyek várnak összesen 90 gyereket, akik korrepetálást is kérhetnek és szakemberek segítik őket abban, hogy a meglévő digitális eszközöket használva hogyan tudják megoldani iskolai feladataikat. Havonta egyszer közösségi élménynap is várja őket az ősszel, ezeken összesen 400 gyerek vehet majd részt.

Ökumenikus Segélyszervezet
Partner a program megvalósításában