Adományozás

Hat elektromos autó áll szolgálatba

Hat új elektromos autó segíti mától az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pályázatán nyert 75 millió forintból megvalósult beszerzést követően. A 450 km hatótávolságú, 5 személy szállítására alkalmas autók a szervezet budapesti, miskolci, kastélyosdombói és dunavarsányi intézményeiben, illetve az Országos Segélyközpontban látnak el majd karitatív szolgálatot

A gépkocsikat november 12-én adták át az Ökumenikus Segélyszervezetnek. Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese a beszerzés kapcsán elmondta: a kormány elkötelezett a teremtett világ védelme ügyében, ezért kiemelten támogatja az elektromos járművek beszerzését. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke kifejtette: a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szolgálatára most, a járvány második hullámában is nagy szükség van. A karitatív szervezeteknek adott támogatás megsokszorozódik, hiszen ők szinte mindenhova eljutnak, ahol segíteni kell. A tárcák képviselői köszönetüket fejezték ki a szervezet munkatársainak a munkájáért.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója köszönetet mondott pályázatot kiíró a minisztériumnak a lehetőségért, valamint a Hyundai Holding Hungary Kft-nek és az Ivanics Kft.-nek a beszerzésben nyújtott segítségért, valamint utóbbinak a biztosított egyedi kedvezményekért. Az elnök-igazgató elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet mindennapi munkája során kiemelt érték a fenntarthatóság, országos intézményhálózatának működtetése során egyre inkább a megújuló energiák felhasználására törekszik. A szervezet flottáját gyarapító elektromos autók használatával a segélyszervezet növelni tudja szolgáltatásainak hatékonyságát, a kedvezőbb üzemeltetési, karbantartási és szervizelési költségeknek köszönhetően pedig az személy- és adományszállítási feladatait is költségkímélőbb és környezetkímélőbb módon tudja ellátni. A logisztikai feladatok költségeinek csökkenése ráadásul forrásokat szabadít föl, melyeket karitatív célú feladatokra tudnak fordítani – tette hozzá.

Az autók átadásánál jelen volt Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezetője, aki elmondta:

Kiemelten fontos mindannyiunk számára, hogy fenntarthatóbbá tegyük környezetünket, és ehhez nagyban hozzájárulhatunk azzal, ha teljesen elektromos autókkal közlekedünk. Fontosnak tartjuk, hogy a segítség időben, megbízhatóan és környezettudatos módon juthasson el a rászorulókhoz, melyhez az ITM és kiskereskedelmi partnerünk, az Ivanics Kft. támogatására is szükség volt. Minden lehetséges módon igyekeztünk hozzájárulni a projekt megvalósulásához, és büszkék vagyunk arra, hogy ez az elektromos KONA flotta segíti a szervezet munkáját a jövőben!

ifj. Ivanics Lajos, az Ivanics Cégcsoport Hyundai Márkaképviseletének ügyvezetője gratulált az autókhoz,  és hangsúlyozta: az Ökumenikus Segélyszervezettel hosszú évek óta tartó együttműködés számukra nem egyszerű üzlet, hanem a saját eszközeikkel igyekeznek segíteni a Segélyszervezet karitatív munkáját.”

Az együttműködő partnerek mellett az autók bemutatásába és átadásába bekapcsolódott Lékai-Kiss Ramóna Hyundai márkanagykövet, aki évek óta segíti önkéntesként az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját.

ökumenikus segélyszervezet