Adományozás

Humanitárius segélyakciót indít Szíriában az Ökumenikus Segélyszervezet

A földrengés miatt otthontalanná lett családok támogatására a 1353-as adományvonalon indít gyűjtést a Segélyszervezet .

Helyi partnerével, a Middle East Council of Churches (MECC) egyházi szervezettel szoros együttműködésben vesz részt a földrengés károsultjainak támogatásában az Ökumenikus Segélyszervezet. Segélyakció keretében Aleppo térségében élelmiszerrel, higiénia csomagokkal, takaróval, szállással támogatja a bajbajutott családokat a Segélyszervezet. Az akciót a Segélyszervezet iraki képviseletének munkatársai koordinálják.

Az első napokban a túlélők után kutató mentőcsapatok munkája a legfontosabb, a következő hónapokban azonban a mindenüket elvesztett túlélők ellátása jelenti majd a fő feladatot a helyszínen. Az Ökumenikus Segélyszervezet a MECC munkáját első szakaszban 5 millió forinttal támogatja, és adománygyűjtést hirdet honlapján az akció további támogatására. A szíriai segélyprogram mellett a segélyszervezet iraki képviselete felkészült a földrengés nyomán Irakba érkező menekültek támogatására is.

Mint ismeretes Törökországot és Szíriát az elmúlt évtizedek legnagyobb földrengése rázta meg február 6-án, emberek tízezreinek életét követelve. A Segélyszervezet helyi partnerének beszámolói szerint Aleppoban több mint 1000 család tölti az éjszakákat templomokban félve az utórengésektől, illetve saját otthonuk életveszélyessé válása miatt. A MECC az ő élelmiszerrel, vízzel, fektetőanyagokkal, takarókkal, higiéniás szerekkel való ellátásukban, valamint az otthontalanokká lett családokat fogadó helyiségek melegen tartásával vesz részt a segítségnyújtásban. Az Ökumenikus Segélyszervezet a több mint 140 tagot tömörítő nemzetközi ACT Alliance tagjaként folyamatos kapcsolatban van a helyszínen dolgozó tagszervezetekkel is, így a következő szakaszban várható a segélyakció kibővítése, melyről a segélyszervezet későbbiekben ad tájékoztatást. 

A 1353-as adományvonal hívásával 500 forinttal tudnak segíteni. Nagyobb összeggel a www.segelyszervezet.hu honlapon bankkártyával vagy banki átutalással a 11705008-20464565-ös adományszámlaszámra “földrengés” megjelöléssel tudnak segíteni.