Adományozás

Kárpátalja kormányzójával tárgyalt az Ökumenikus Segélyszervezet vezetője

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója Viktor Mikita megyei kormányzóval megvitatta a Kárpátalján rövidesen elkezdődő humanitárius segélyakció lebonyolításának részleteit.

A megyevezető, aki a hadiállapot kihirdetését követően a katonai közigazgatást irányítja Kárpátalján, tájékoztatta az aktuális helyzetről Lehel Lászlót és Bacskai Józsefet, Magyarország ungvári főkonzulját. Viktor Mikita kiemelte, hogy a régióban nem történtek harci cselekmények, de az esetleges terrorcselekmények megelőzése céljából megerősítették a középületek és a stratégiai objektumok védelmét.  “A nap 24 órájában azon dolgozunk, hogy a megye élettevékenysége stabil legyen” -húzta alá a kormányzó.

Az Ökumenikus Segélyszervezet humanitárius felajánlásáról szólva kiemelte, hogy azt a főként a megyében kialakított menekültszállások felszerelésének és ellátásának bővítésére fordítják majd.

A találkozót követően Lehel László elmondta, hogy Kárpátalja 40-45 ezer menekült befogadására készül. Ezért Magyarországon elsősorban élelmiszerek és higiéniai eszközök gyűjtését indítja el a segélyszervezet, és emellett a pénzadományok gyűjtése is megkezdődött. A segélyek hatékonyabb kezelése és célba juttatása érdekében a megyei közigazgatási hivatal az Ökumenikus Segélyszervezet rendelkezésére bocsát egy raktárépületet. Kárpátalja a “béke szigete” az orosz-ukrán konfliktusban – fogalmazott Lehel László. Leszögezte: ezzel együtt is “helye van a segítségnyújtásnak, helye van annak, hogy Magyarország Kárpátalja mellé áll”. “Kiemelten figyelünk az itt élő magyarságra, de humanitárius katasztrófa esetén, aki bajba kerül, azt a szomszédos ország egyforma módon segíti” – jelentette ki a Segélyszervezet vezetője.

Segítsünk együtt a háború elől menekülőknek! Én is segítek