Adományozás

Közel negyedmillió menekültnek segített idáig az Ökumenikus Segélyszervezet eddigi legnagyobb humanitárius segélyprogramja

A tavaly február 24-én kitört és azóta is tartó orosz-ukrán háború menekültjeit segítő tevékenység az Ökumenikus Segélyszervezet történetének eddigi legnagyobb humanitárius szerepvállalása. Magyarország legnagyobb ukrajnai menekülteket támogató segélyprogramja eddig mintegy
6,5 milliárd forint értékben, több mint 242 ezer bajbajutottat segített, többek között csaknem 1700 tonna segélyáruval. A 20 ukrán régióba elérő, nemzetközi jelentőségű segélyprogram a Magyarországra érkező menekültek megsegítésére is kiemelt figyelmet fordított. A várhatóan több évig tartó segélyprogram eddigi szakasza magán- és vállalati adományozók, Magyarország Kormánya, továbbá nemzetközi partnerszervezetek összefogásával valósult meg. A szomorú évfordulón az Ökumenikus Segélyszervezet köszönetet mondd a támogatók összefogásáért, de egyúttal emlékeztet is, hogy az egyre mélyülő válság miatt még sokáig szükség lesz az adományokra, a humanitárius segítségre. 

Az Ukrajnában negyedszázada jelen lévő Ökumenikus Segélyszervezet a háború kitörésének napján azonnal megkezdte humanitárius segélyprogramját mind Ukrajnában, mind pedig Magyarországon. Miközben a határ mindkét oldalán segítő pontokat állított föl a menekülők tárgyi adományokkal történő illetve információs támogatására, országos adománygyűjtést hirdetett, elkezdte szervezni a segítségnyújtás logisztikai hátteret, illetve hazai intézményi hálózatát és humán erőforrás kapacitását is részlegesen a háborús menekültek támogatására fókuszálva szervezte át. Beregszászi központja mellett először Lvivben, majd Kijevben is humanitárius irodát és raktárt hozott létre, melyeken keresztül, illetve a segélyszervezet közreműködésével korábban létrejött ukrajnai civil szervezeti szövetség tagjainak bevonásával tud folyamatosan segítséget nyújtani. Helyszíni beágyazottságának, illetve több évtizedes tapasztalatának köszönhetően az Ökumenikus Segélyszervezet vezető szerepet tölt be az ACT Alliance nemzetközi szövetség nagyszabású ukrajnai segélyezési tevékenységében. A határ mindkét oldalán végzett munkát a multiszektorialitás és a rugalmasság jellemzi a kézzelfogható, természetbeni támogatástól a készpénzes segítségen át a pszichoszociális tanácsadásig. A segélyprogram az olyan nehezen elérhető helyekre is eljutott, mint a frontvonalon fekvő Herszon városa, így a Segélyszervezet Ukrajna 20 régiójában, a keleti Harkivtól a nyugati Beregszászig képes támogatni a rászorulókat.

ökumenikus segélyszervezet

Azonnali és hosszú távú segélynyújtás Ukrajnában

A háború kitörése óta több mint 80, főként tartós élelmiszert, higiéniai és gyermekápolási cikkeket, több esetben pedig gyógyszert szállító kamion lépte át a magyar-ukrán határt – összesen csaknem 1700 tonna segélyt juttatva célba az országban.

Ukrajnában több mint 250 menekültszállást támogat tárgyi adományokkal, többet pedig alapvető háztartási gépekkel, eszközökkel is felszerelt. Az energetikai infrastruktúra elleni komoly támadások okozta áramkimaradások enyhítésére eddig 193 generátort juttatott el az Ökumenikus Segélyszervezet a hadműveletek által érintett területekre, továbbá számos menekültszállás téliesítésében vállalt aktív szerepet például 500 vaskályha, vagy éppen tüzelőanyag támogatással.

Helyi partnerszervezeteivel együttműködve több régióban pszichoszociális segítséget nyújt művészeti-, zenei-, és pszichoterápia formájában képzett szakemberek bevonásával a Segélyszervezet. Az elmúlt egy évben 25 partnerszervezetének munkatársaival karöltve dolgozott a háború következtében traumatizált emberek mentális egészségének megőrzéséért, összesen 31.730 embert érve el Ukrajna-szerte.

ökumenikus segélyszervezet

Nemzetközi partnereivel közösen készpénzes krízis támogatási programot is indított a Segélyszervezet, melynek keretében eddig összesen 28.563, otthonát elhagyni kényszerült menekültet támogatott személyre szabott módon. Rugalmas felhasználású pénzbeli támogatási programja pedig 62 szervezeten, közösségen, gyülekezeten keresztül 94.194 főt ért el ezidáig.

A háború elhúzódása miatt az Ökumenikus Segélyszervezet nagy hangsúlyt fektet a hosszú távú projektekre az újjáépítés és fejlesztés területén a harcok sújtotta ukrajnai településeken. A magyar kormánnyal stratégiai együttműködésben Zahalciban átadott egy konténeróvodát, megkezdte a település középiskolájának felújítását, Szinyakban pedig egy postai és önkormányzati funkciókkal is bíró egészségügyi központ megépítésén dolgoznak a szervezet munkatársai.

88 ezer hazánkba érkező menekültnek segített eddig az Ökumenikus Segélyszervezet

A Magyarországra érkezőket élelemmel és a mindennapi szükségleteket kielégítő tárgyi adományokkal, az utazáshoz szükséges információkkal látják el a háború első napjaitól fogva a mai napig az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és önkéntesei több helyszínen. A sokrétű támogatás gördülékenysége érdekében az Ökumenikus Segélyszervezet Budapest belvárosában nyitotta meg az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központját a háború kitörését követő időszakban. Az intézmény egyrészt olyan kézzelfogható támogatással segíti a menekülteket, mint az élelmiszer, higiénés eszközök, ruházat vagy gyermekápolási eszközök, miközben kiemelt hangsúlyt helyez az integrációt segítő szolgáltatásokra is a jövőjüket Magyarországon tervezők számára. Az oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz jutás, a munkavállalás elősegítése, illetve felnőttképzések mellett a gyermekek gondozása és a nyelvtanulás terén is segítenek a központ munkatársai. Az intézményhez tartozó Közösségi Térben pedig ukrán családok gyermekei számára tartunk napi szintű terápiás és fejlesztő foglalkozásokat.

A hazánkban átmeneti időt töltő családokat intézményeinek kapacitása mellett bérelt szálláshelyeken helyezi el a karitatív szervezet, ahol szakemberek lelki támogatást is nyújtanak a zömében nőkből és gyermekekből álló családoknak. Az elmúlt egy év során összesen 28.000 éjszakát töltöttek menekültek az Ökumenikus Segélyszervezet által biztosított szállásokon. A munkatársak segítenek a hosszú távon hazánkban letelepedni szándékozók terveinek megvalósításában is, többek között a munkakeresés, hivatalos ügyek intézése, jogi és szociális támogatás területén. Az Ökumenikus Segélyszervezet koordinálja jelenleg is a BOK Csarnok ban zajló karitatív munkát, ahol a jelenlévő szervezetek fogadják és segítik a hazánkba érkezőket. A humanitárius krízis kezdetétől fogva több hónapon át nyújtottak segítséget a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is. 2022-ben több nyári tábort szervezett az Ukrajna különböző részeiről érkező menekült gyermeknek Budapesten, Debrecenben, Szombathelyen, Aggteleken és Kastélyosdombón. Amellett, hogy az itt töltött idő sokféle izgalmas szabadidős programot kínált a gyerekeknek, a szervezet munkatársai nagy hangsúlyt fektettek a háborús övezetekből, többek között Bucsából, Kijevből, Harkivból, Mariupolból, Donyeckből és Herszonból érkező gyerekek háborúban szerzett traumáinak feldolgozására.

Az összefogás ereje

Az ukrajnai háború miatt kialakult humanitárius válság megmozgatta és az ügy szolgálatába állította a magyar civil és vállalati szférát is. A Segélyszervezet a rendkívüli összefogás eredményeképpen soha nem látott mennyiségű adományt tudott gyűjteni és célba juttatni. Magánszemélyek és támogató partnereink a háborúkezdete óta több milliárd forint összértékű tartós élelmiszert, higiéniai termékeket, ruhákat, gyerekápolási termékeket gyűjtöttek. 2651 önkéntes 11.331 órát töltött az adományok válogatásával, csomagolásával és menekültek közötti kiosztásával. A válsághoz kapcsolódó humanitárius segítségnyújtás finanszírozására a Segélyszervezet adománygyűjtő kampányt is indított.

Az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai menekülteket segítő munkájáról a http://ukrajna.segelyszervezet.huweboldalon lehet bővebben olvasni, ahol lehetőség van a segélyprogram támogatására is.