Adományozás

Önzetlen segítőinek mondott köszönetet a Segélyszervezet az Önkéntesek Világnapján

A kitüntetettek között volt Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, aki évek óta segíti a segélyszervezet munkáját 

December 5-ét az ENSZ nyilvánította az önkéntesek világnapjává. E jeles alkalomból az elmúlt évek során végzett lelkes, kitartó és önzetlen munkáért mondott köszönetet önkénteseinek az Ökumenikus Segélyszervezet az ’Adventi Ünnep a Bazilikánál’ rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjánál. A díjazottak között volt Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó is.

Az elismeréseket Lehel László elnök-igazgató és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó adták át olyan önkénteseknek, akik az elmúlt években kiemelkedően sok segítséget nyújtottak a szervezet munkájában. A kitüntetettek méltatásakor több esetben emelték ki az önkéntes nyitottsága, rugalmassága és megbízhatósága mellett a kedvességet, a jó humort, illetve a közvetlen egyéniséget, melyek a segítő tevékenység mellett mind hozzájárulnak az önkéntes közösség építéséhez. A legtöbbek esetében emellett a megbízhatóságot domborították ki, mely által az önkéntesek oszlopos tagjává váltak a csapatnak. Van, akit fiatalos lendülete és nyitottsága, mást pont a megszerzett tapasztalatok mennyisége és annak hasznosítása tesz különleges tagjává a közösségnek, de szükség van a jó problémamegoldó képességre is, ami váratlan helyzetek azonnali megoldásában válik kiemelten hangsúlyossá a segélyszervezet programjai során. Az oklevelek átadásakor volt, akinek kiegyensúlyozottságát és gyermekeket segítő munkáját hangsúlyozták, míg más kiemelkedő elkötelezettsége, kitartása és szorgalma tesz üde színfoltjává a különböző egyéniségű segítőkből álló, de annál összetartóbb közösségnek.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója elmondta, hogy az önkéntes csapat olyan háttérbázis, akik nélkül kevesebbet tudna vállalni a segélyszervezet, ezért nagyon hálás mindenkinek, aki ily módon csatlakozik a rászorulókat segítő munkához. Mint mondotta, a számok tükrében ez mintegy 1.000 fő 10.000 óra önkéntes munkáját jelenti a gyakorlatban.

Az oklevelek átadását követően következett a meglepetés: a díjazóból is díjazott vált. Lehel László elnök-igazgató Gyurta Dánielhez fordulva mondott köszönetet az elmúlt években mutatott, számos formában testet öltő segítő elköteleződéséért. Az olimpiai bajnok elkötelezett önkéntes tevékenységét Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató méltatta a következők szerint: „Gyurta Dániel, olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. Elismerései, díjai felsorolásával meg sem próbálkozunk ? Dani 2016-ban csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntes csapatához és azóta töretlen elkötelezettséggel, és példaértékű alázattal segíti munkánkat… …Rendkívül sokszínű sportdiplomáciai tevékenysége mellett mindig szakít időt az önkéntes munkára… … rendszeres résztvevője a Segélyszervezet figyelemfelhívó-, adománygyűjtő- és segélyakcióinak, és sok fiatal példaképeként fontos szerepet vállal a társadalmi szemléletformálásban is. Fontos kiemelni, hogy Dani nemcsak sajtótájékoztatókon ölti magára a kék pólót vagy kabátot: ha kell élelmiszercsomagot állít össze, iskolatáskát pakol be, tűzifát hord vagy ételt oszt, sőt akkor sem riad vissza, ha jelmezben kell szumózni a gyereknapra érkező iskolásokkal. Mivel Dani az úszástól való visszavonulása óta sem hanyagolja a sportot, így örömmel csatlakozott a segélyszervezet jótékonysági futóközösségéhez is… …két alkalommal is arca volt a Beregszászi Jótékonysági Félmaratonnak. És mivel köztudott, hogy szívügye a határontúli magyarok támogatása, biztosan mondhatjuk, nem a 2019-es volt az utolsó alkalom, hogy több száz gyermek élén vág neki a kárpátaljai domboknak. Mikor ma az év önkéntes díjátadón elismerjük és megköszönjük Dani eddigi munkáját, hangsúlyozzuk: ez még csak a kezdet s reméljük, hogy még sok-sok évig segíthetünk együtt Magyarország határain innen és túl!”