Adományozás

Óriás élőkép a Vivicittán

A Telekom Vivicittá 2022 hétvégi futóverseny szombati napján óriás élőképes figyelemfelhívó akciót szervezett a Margitszigeten az Ökumenikus Segélyszervezet, melybe a versenyen indulók mellett a szervezet önkéntesei, köztük Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó is bekapcsolódtak. A látványos esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a háború elől menekülők megsegítésére.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a kezdetektől fogva segíti az orosz-ukrán háború elől menekülőket. Jelentős magyarországi szerepvállalása mellett összesen 10 ukrán régióban – köztük Kárpátalján – támogatja többek között élelmiszerrel, higiénés eszközökkel, gyógyszerrel, szállásadással, információval, pszichoszociális támogatással, hivatalos ügyek intézésével, tolmácsolással az otthonukat elhagyni kényszerülőket.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a verseny mindkét napjára saját sátorral települ ki (22-es), ahol közösségi játékok szervezése mellett lehetőséget biztosít a rendezvényen résztvevők számára, hogy bankkártyával vagy készpénzzel adományozzanak. A szolidaritásukat kifejező támogatónak egy az összefogást jelképező karkötővel mondanak köszönetet az Ökumenikus Segélyszervezet önkéntesei.

ökumenikus segélyszervezet