Adományozás

Püspök, lelkész, pap és olimpiai bajnok is rajthoz állt a 30 éves Segélyszervezet váltócsapataiban

Az Ökumenikus Segélyszervezet és a Budapest Sportiroda idén első alkalommal hirdette meg az Ökumenikus Váltót a 36. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon. A kezdeményezés célja az volt, hogy a legkülönbözőbb vallási felekezetekhez kötődő futókat szólítsák egy futóközösségbe, egy közös célért: futók a Segélyszervezet gyermekeket segítő Kapaszkodó programjára gyűjtöttek. A két napos hétvégi budapesti sportrendezvényre látványos óriásélőképpel, több futócsapattal illetve kitelepüléssel készült az Ökumenikus Segélyszervezet. A verseny szombati napján a Segélyszervezet sátránál játékos programokkal is várták a rendezvényre kilátogató szurkolókat, családokat.

A szombati  4×2 km-es Elnökségi Váltóban az Ökumenikus Segélyszervezet számos munkatársa és önkéntese – mások mellett Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Verrasztó Dávid kétszeres világbajnoki ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok úszó, Nádas Bence Világ-és Európa bajnok kajakozó és Szatmári András, világ és Európa- bajnok, valamint olimpiai bronzérmes kardvívó is – rajthoz állt az Ökumenikus Váltó csapataiban. A versenyszám előtt pedig a futók és a rendezvényen segítő önkéntesek óriás élőképben formálták meg az Ökumenikus Segélyszervezet alapításának idei jubileumát szimbolizáló 30-as számot.

A versenyen maga is induló Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta:

 

Az idén 30 éves Ökumenikus Segélyszervezet története bizonyítja, micsoda erő van abban, amikor különböző közösségekből érkező emberek küzdenek egy közös célért. Akárcsak egy futóváltónál: az összefogás erejével.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a vasárnapi maratonváltón is indított csapatot. A Tolle UHT Maratonstafétán Kondor Péter evangélikus püspök vezetésével egy református lelkészből, katolikus papból és egy unitárius egyetemistából álló, Ökumenikus Váltó képviselte a segélyszervezetet.

ökumenikus segélyszervezet