Adományozás

Rászoruló gyermekeknek szervezett élménydélutánt az Ökumenikus Segélyszervezet

Sztárok vezették a kézművesfoglalkozás, korcsolyázás, kovácsműhely és mézeskalácssütés programokat. 

 

Egy osztálynyi Makóról érkező gyermek számára szervezett élményekben gazdag programot az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten, a háromszor is Európa legszebb vásárának választott, ünnepi hangulatú találkozásoknak és élményeknek helyet adó Szent István téren található Advent Bazilika programsorozat helyszínén. 

A zömében 4-14 éves korosztályú, a Segélyszervezet látókörében lévő nehéz körülmények között élő családokból érkező gyerekek egyik csoportja a mézeskalács tésztájának gyúrásába, szaggatásába és sütésébe kapcsolódott be, egy másik csapat pedig az elkészült süteményeket díszítette föl. Míg a gyermekek harmadik csoportja a Szent István tér közepén található korcsolyapályán, ismert önkéntesek vezetésével korcsolyázott, és a negyedik csapat a vásár kovácsműhelyében vett részt élményfoglalkozáson, addig az ötödik csapat számára kézműves-foglalkozást tartottak a szervezet önkéntesei. 

A gyermekprogramokba Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató mellett az Ökumenikus Segélyszervezet olyan ismert önkéntesei kapcsolódtak be, mint Szabados Ágnes, Rátonyi Krisztina, Harsányi Levente és Holdampf Linda műsorvezetők, Katus Attila sportaerobic világbajnok, Mezei Léda színésznő és Kovács Lázár séf is. Az élménynap során egy kiadós ebéddel kedveskedtek a gyerekeknek az Adventi Bazilika program szervezői. 

 Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója kihangsúlyozta:

„Amellett, hogy az Adventi Adománygyűjtés a szervezet egész éves munkájának a támogatásáról szól, ebben a nehéz gazdasági helyzetben különösen is fontos, hogy a gyerekek olyan élményekkel gazdagodhassanak, melyeket másképpen nem lenne lehetőségük átélni az ünnepek alatt, erről szól ez a délután.”

A Segélyszervezet ünnepi segélyakcióit és egész éves rászorulókért végzett munkáját a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 500 forinttal lehet támogatni! 

Az Ökumenikus Segélyszervezet nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segíti országos intézményhálózatán keresztül az év 365 napján – ÉTELT, OTTHONT és ESÉLYT adva a rászorulóknak. Az elhúzódó háborúk és világot megrázó katasztrófák éveiben hazánkban is sok nélkülözőnek és bajbajutottnak van szüksége támogatásra, sőt a válságok bőrünkön érezhető következményei miatt most még többen szorulnak segítségre. A megélhetéshez szükséges kiadások növekedése, az emelkedő élelmiszer árak sok családot hoznak nehéz helyzetbe.

Adventi Adománygyűjtését évről-évre változatlan célkitűzésekkel hirdeti meg a Segélyszervezet. Amellett, hogy minél több családnak szeretnék szebbé tenni az ünnepeket – élelmiszersegély csomagokkal, melegétel osztásokkal, tüzelővel, vagy éppen karácsonyi gyermekprogramokkal –, a fő cél az, hogy az ünnepeken túl, egész évben ott lehessenek a munkatársak a nélkülözők és bajbajutottak mellett szociális intézményeinken, esélyteremtő programjainkon keresztül.   

 

Még több háttér az Adventi Adománygyűjtésről: 

www.segelyszervezet.hu/szeretetehseg 

 

Hogyan lehet csatlakozni az Adventi Adománygyűjtéshez? 

  • A 1353-as adományvonalon hívásonként illetve sms-enként 500 forinttal lehet adományozni 
  • Aki rendelkezik bankkártyával, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is.  
  • A segélyszervezet az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjában, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a látogatóktól. A helyszínen lehetőség nyílik megismerkedni a Segélyszervezet munkájával, az adományboltban pedig a Segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni!  
  • Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a Segélyszervezet munkáját december 24-ig, melyek december 1-től már online is elérhetők a Tesco Otthonról felületén 250, 500, valamit 1000 forint értékben. 
  • A nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal 
  • Önkéntesként: az Ökumenikus Segélyszervezet idén is várja mindazok jelentkezését a www.segelyszervezet.hu/onkentes oldalon, akik szívesen segítik az adománygyűjtést.