Adományozás

Romjaiból építünk újjá egy horvátországi földrengésben megrongálódott templomot

A kormányzati támogatásból egy általános iskola is felépül

A Horvátországot megrázó földrengés hatásai hónapokkal a katasztrófát követően is érezhetők, az újjáépítési munkálatok szüntelenül zajlanak. Több felmérést és kétoldali találkozót követően a napokban a helyszínen járt Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Lévai Anikó, a Segélyszervezet jószolgálati nagykövete. A Segélyszervezet küldöttsége Dr. Demcsák Csaba nagykövet úr kíséretében Zazina, Petrinja és Sziszek városába látogatott.

A Zazinai Szent Miklós és Vitus templomnál a helyi plébános, míg Sziszek városában Mons. dr. sc. Vlado Kosic püspök úr fogadta a delegációt. Az egyházi vezető   megköszönte a magyar segítséget, és hosszú múltra visszatekintő templom fontosságát hangsúlyozva kérte, hogy az eredetileg tervezett új templom helyett a régi újjáépítésére kerüljön sor.

A földrengés epicentrumaként Petrinjában volt a legnagyobb a pusztítás, ahol a belváros jelentős része szinte teljesen megsemmisült. Itt a Segélyszervezet egy új általános iskola felépítésével járul hozzá a település fokozatos helyreállításához.

Mint ismeretes a magyar kormány döntése alapján a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében, a Hungary Helps Program keretében és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segítő támogatásával egy a földrengés során súlyosan megrongálódott templomot és egy új iskolát épít fel közel 9,5 milliárd forint értékben.

A kormányzati támogatásból egy általános iskola is felépül