Adományozás

Segítő pontot hozott létre a beregsurányi határátkelő ukrán oldalán a Segélyszervezet

Vasárnap estétől éjjel-nappal működő segítő ponttal segítik az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és önkéntesei a beregsurányi határátkelő ukrajnai oldalán kilométeres sorokban várakozókat. A határátkelő közelében, Asztélynál létrehozott segítő pontot a Segélyszervezet ukrajnai képviselete egy használaton kívüli fűtött pavilonban rendezte be, melyet további sátrakkal, illetve a következő napokban mobil WC-kel is kiegészít. A ponton meleg teával, szendviccsel, frissítőkkel, takarókkal és alapvető higiéniás cikkekkel segítik a menekülteket, akik sok esetben idősekkel, kisgyerekekkel várakoznak hosszú órákon át a határátlépésre.

Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai képviseletének vezetője elmondta: a pont működtetésébe a szervezet beregszászi központjának munkatársain túl helyi önkéntesek is bekapcsolódnak. A helyi összefogásra jó példa, hogy a Magyarországról adományként érkező lisztből a helyi szerb pékségben sütik a friss kenyeret, amit aztán a menekülteknek tud kínálni a segélyszervezet. Gerevich János hozzátette: a segítő ponton a kézzelfogható segítség mellett magyarul és ukránul is információval segítik az érkezőket, többek között arról, hogy a rászorulók hogyan tudnak átmeneti szálláshelyet kapni Magyarországon.