Adományozás

Továbbra is több mint egymillió ember szorul segítségre a szomszédos országban zajló háborús konfliktus miatt

A humanitárius krízis belső menekültjeit segíti az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnában

Az ENSZ humanitárius szervezetének (OCHA) becslései szerint az orosz-ukrán háború miatt otthonától jelenleg is távol élni kényszerülő 1,2 millió ukrán belső menekült mintegy 60 százalékának különösen nagy gondot jelent az élelmiszerek, a gyógyszerek illetve a lakhatási feltételek drágulása. A helyzet komolyságát mutatja az is, hogy az élelmiszerbiztonsági mutatók kétszer olyan rossz értéken állnak mint egy évvel ezelőtt, s felmérések szerint a humanitárius krízis által leginkább sújtott térségekben élőknek évek óta nem megfelelő az orvosi ellátása sem. Az utóbbi időszakban számos alkalommal adódott probléma a vízhálózattal, a harcok következtében 107 alkalommal sérült meg lakóház és 604 katonai incidens okozott sebesülést, vagy követelt halálos áldozatot. A 2014 áprilisában kezdődött konfliktusnak az OCHA becslései szerint összesen 2.000 halálos áldozata és 7-9000 civil sebesültje van.

Fentiekből jól látható, hogy továbbra is komoly külső segítségre van szüksége a szomszédos ország civil lakosságának. Az Ökumenikus Segélyszervezet a válsághelyzet kezdetétől folyamatos helyszíni humanitárius munkájának részeként most újabb 9000 háztartás számára nyújt élelmiszer és higiénés csomagokból álló segítséget Donyeck, Luhanszk, Zaporizsja és Herszon megyékben. Nagy Ákos, az Ökumenikus Segélyszervezet helyszínen tartózkodó regionális igazgatója elmondta, hogy az ACT Alliance által támogatott program keretében februárban 300 Donyeck és Zaporizsja megyei család kapott egyenként 300 kg szenet fűtőanyag támogatásként, s a projekt négy hónapja alatt pszichoszociális támogatást is nyújtanak a segélyszervezet szakemberei a háborús traumák feldolgozásához. Nagy Ákos hozzátette: a 200.000 euró értékű segélyprogram kiemelt célcsoportjai az egyedül élő idősek, a fogyatékosokat nevelő családok, a beteg rászorulók, a nagycsaládosok és a kisgyermeket nevelők.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a ’90-es évek közepe óta van jelen Ukrajnában. Az 1998-as kárpátaljai árvíz nyomán létrehozott állandó beregszászi képviselete munkájának fókuszában ma már elsődlegesen a szegénység elleni küzdelem áll. A Segélyszervezet a folyamatosan működő kárpátaljai programjai mellett a 2014-ben indult válság kezdetétől nemzetközi összefogással Ukrajna 10 régiójában kapcsolódott be a belsőmenekültek és a háborús övezetekben élő emberek ellátásába, 500 településen, több mint 50 ezer embernek nyújtva kézzelfogható támogatást.