Adományozás

Új játszótér orosházi központunkban

A gyermekek célzott fejlesztése mellett a szabadidő hasznos és egészséges eltöltése is kiemelt cél

Az Ökumenikus Segélyszervezet munkája során nagy hangsúlyt helyez a családok és gyermekek támogatására, ezen belül is kiemelt terület a gyermekek szegénység okozta hátrányainak leküzdése. A karitatív szervezet 2002 óta van jelen családok átmeneti otthona intézményével Orosházán, ahol a bent lakó családok gyermekeinek rendszeres fejlesztésével is segítik a nehéz sorsú családokat. A Segélyszervezet munkatársai a célzott fejlesztő foglalkozások mellett a közösségépítésre, a szabadidős és élményprogramok szervezésére is nagy hangsúlyt helyeznek. Ezért nagy öröm, hogy a Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor adománygyűjtéséből és a MKB Bank kiemelt támogatásával az orosházi központ udvarán megújulhatott a játszótér, mely az otthon legkisebb lakói számára a szabadidő hasznos és egészséges eltöltésének modern és biztonságos helyszínévé válhatott.

A játszótér október 3-án tartott hivatalos átadóünnepsége kedves gyermekműsorral vette kezdetét. Ezt követően Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója mondott köszönetet az adományozóknak. Mint mondotta, átmeneti otthonaikban sosem csak a szállás és a napi ellátás biztosítása a cél. Mindig nagy hangsúlyt helyeznek az itt élő családok gyermekeinek fejlesztésére, nevelésére; az alapellátáson túl kiemelt figyelmet fordítanak a lelki, értelmi és testi gyarapodás elősegítésére az otthonban eltöltött átmeneti idő alatt. Ezért kiemelten fontos az intézmény udvarán több mint 5 millió forint értékben megvalósult felújítás – tette hozzá Lehel László. A költségek közel felét a MKB Bank támogatásából finanszírozták, a bank képviseletében Nyemcsok János vezérigazgató-helyettes volt jelen az ünnepségen. Orosháza város nevében Dávid Zoltán polgármester mondott köszönetet a beruházás megvalósulásáért, majd az ünnepségen jelen lévő gyermeksereg vidáman vette birtokba a megújult játszóteret.