Adományozás

Orvoscsoport Ukrajnából – koronavírus elleni küzedelem

Sajtóközlemény, Budapest, 2020. július 10.

Az Ökumenikus Segélyszervezet és a Külügyminisztérium szervezésében hazánkba látogató szakorvosok első kézből hallhattak a magyar tapasztalatokról

Az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója, Lehel László és Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatalának új elnöke, Olekszij Petrov még májusban írt alá együttműködési megállapodást a magyar karitatív szervezet ukrajnai tevékenységének folytatása, bővítése érdekében.   A megállapodásban kiemelt közös célként szerepelt a koronavírus elleni küzdelemben való szoros együttműködés. Ennek egyik első konkrét eredménye az a szakmai út, melynek keretében egy 9 fős orvoscsoport érkezett hazánkba  július 6-11. között. Az út célja, hogy az Kárpátaljáról érkező, a járávány elleni küzdelemben résztvevő szakorovosok a Magyarországon alkalmazott hatékony COVID-19 járványkezelési módszereket a helyszínen, első kézből ismerjék meg, majd hazatérve be tudják építeni saját munkájukba.

A közel egyhetes út során az Ökumenikus Segélyszervezet és a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében olyan egészségügyi intézményekbe látogat a delegáció, amelyek a világjárvány hazai megjelenése óta eredményesen veszik fel a harcot a koronavírus járvánnyal szemben. Budapesten a Honvédkórház, a Kútvölgyi Kórház, a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet és a Szent László Kórház, vidéken pedig a Kiskunhalasi Mobil Járványkórház és a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház fogadja az érkezőket. Müller Cecília, országos tisztifőorvos, kedden a Nemzeti Népegészségügyi Központban fogadta az ukrán delegációt és egy részletes szakmai előadás keretében beszélt az elmúlt fél év tapasztalatairól.

A csoport tagja, Bíró Erzsébet, a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház igazgatóhelyettese elmondta:

Nagyon hasznosak voltak a kórházlátogatások, illetve szakmai találkozók, hiszen a magyarországi járványkezelési sztenderdek eltérőek, így azok megismerése segítheti az ukrajnai járvány elleni küzdelmet. A látogatáson résztvevő orvosok különösen is nagyra értékelték, hogy kórházak vezetőitől, főorvosaitól, nagy tapasztalattal rendelkező szakembereitől hallhattak első kézből a magyarországi tapasztalatokról.

A csoport tagjai az egészségügyi intézmények mellett ellátogattak az Ökumenikus Segélyszervezet országos központjába is, ahol a szervezet hazai és nemzetközi munkájáról, illetve a járványhelyzetben végzett karitatív munkáról is hallhattak. Mint az közismert, a Segélyszervezet évtizedek óta végez humanitárius és fejlesztési tevékenységeket Ukrajnában, Beregszászon pedig állandó képviselettel rendelkezik. Lehel László, elnök-igazgató úgy nyilatkozott, hogy a májusban kötött megállapodással egy új szakasz vette kezdetét az együttműködésében, melynek köszönhetően tovább erősödhet a Segélyszervezet szerepvállalása Kárpátalján.

ökumenikus segélyszervezet
  • Sajtóközlemény – A koronavírus elleni küzdelem tapasztalatainak megismerésére érkezett hazánkba orvoscsoport Ukrajnából 211,05 KB Letöltés