Adományozás

A nemzetközi szinten is jelentős ukrajnai humanitárius szerepvállalása mellett az Ökumenikus Segélyszervezet Magyarországon szintén a háború első napjaitól kezdve segíti a harcok elől menekülőket. Az elmúlt hónapokban kialakított segítő szolgáltatásokat immár egy Budapest szívében (1085, Baross utca 28.) létrehozott új intézményben, az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központban vehetik igénybe a rászorulók. Itt az információnyújtás mellett természetbeni adományokkal, képzésekkel, munkaerőpiaci szolgáltatásokkal, jogi tanácsadással és közösségi programok szervezésével is segítik a szervezet munkatársai az átmenetileg Magyarországon tartózkodó, és az itt letelepedni szándékozó menekülteket.  

Az új intézmény miközben olyan kézzelfogható támogatással segíti a menekülteket, mint az élelmiszer, higiénés eszközök, ruházat vagy gyermekápolási eszközök, kiemelt hangsúlyt helyez majd az integrációt segítő szolgáltatásokra is azok számára, akik Magyarországon tervezik a jövőjüket. Az oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz jutás, a munkavállalás elősegítése, illetve felnőttképzések mellett a gyermekek gondozása és a nyelvtanulás terén is segítenek majd a központ munkatársai. Külön figyelmet fordítanak a kísérő nélküli kiskorúak, a fogyatékkal élők és az idősek támogatására. Mind a felnőttek, mind a gyermekek számára szerveznek közösségi, illetve közösségépítő szabadidős és szemléletformáló programokat, hangsúlyt helyezve többek között a tehetséggondozásra és a társadalmi integráció elősegítésére is.

Az egyedülálló központ kialakítása széleskörű összefogással jött létre. Az intézmény létrehozásához kiemelt nagyságú, mintegy 1,5 millió dolláros adománnyal járult hozzá a Tajpej Képviseleti Iroda.