Adományozás

Segélyszervezetünk a Hungary Helps Program stratégiai partnereként az elmúlt években számos közel-keleti, kelet-afrikai programot valósított meg, valamint Ukrajnában is kiemelt partnere a kormányzati támogatású segélyezési programoknak.

Egyetértés született a korábbi együttműködésünk meghosszabbításában és megerősítésében, különösen is az ukrajnai humanitárius válság enyhítése, az elmúlt években erőszakos üldöztetést szenvedett iraki keresztények hazatérése és szülőföldön maradásának támogatása, valamint a háború sújtotta Etiópiában a gazdasági és erőszakos fenyegetéseknek kitett közösségek felzárkóztatása terén.

Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára elmondta: “a Magyarország kormánya által 5 éve életre hívott humanitárius segélyprogram, mely immár több mint félmillió ember szülőföldre való visszatérését segítette, nem működhetne az olyan kiemelt partnerek közreműködése és segítsége nélkül, mint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet.”

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója az együttműködés kapcsán kiemelte: “segélyszervezet három évtized alatt nemzetközileg is elismert szereplőjévé vált a humanitárius és fejlesztési munkának. Nagy öröm számunkra, hogy erre a tapasztalatra építve az elmúlt években valódi stratégiai együttműködés alakulhatott ki a kormányzattal, a Hungary Helps Programhoz kapcsolódva. A mai nappal ez a közös munka – az eddig kedvező tapasztalatokra és eredményekre építve – új fejezettel folytatódhat.”