Adományozás
Rólunk

Rólunk

ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!
Hitvallásunk

Hitvallásunk

Jól segíteni többet jelent, mint adni.


Az 1991-ben alapított Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete. Az alapító történelmi egyházak összefogása ma már szakemberek, önkéntesek, adományozók és felelős vállalati partnerek egyre bővülő közösségeként segíti a nélkülözőket és bajbajutottakat.

Tagjai vagyunk az egyházi hátterű segélyszervezeteket tömörítő, genfi központú ACT-Alliance nemzetközi szövetségnek. Segélyszervezetünk stratégiai partnere Magyarország mindenkori kormányának és minősített partnere az Európai Unió humanitárius alapjának, az ECHO-nak és az ENSZ szakosított szervezeteinek.


Küldetésünk

Küldetésünk

Az Ökumenikus Segélyszervezet egy közösség, mely az összefogás erejével nyújt hatékony segítséget a nélkülözőknek és bajbajutottaknak. Kiemelt célkitűzésünk, hogy esélyt kínáljunk a felzárkózásra a szegénységből kiutat kereső családok és egyének számára.
A Segélyszervezet szükséghelyzetekben nemre, nemzetiségre, vallásra és világnézetre való tekintet nélkül nyújt segítséget.

Célkitűzéseink

Az Ökumenikus Segélyszervezet a legszélesebb támogatói körrel rendelkező magyar karitatív szervezet, amely a professzionális segítségnyújtás hiteles, meghatározó szereplője hazánkban és első számú magyar képviselője a humanitárius és fejlesztési szervezetek nemzetközi közösségében. Munkánk fókuszában minden területen az ESÉLYTEREMTÉS áll.

Hogyan segítünk?

  • Különbségtétel nélkül Különbségtétel nélkül
  • Átgondoltan Átgondoltan
  • Közös erővel Közös erővel
  • Átláthatóan Átláthatóan
  • Új utakat keresve Új utakat keresve

1991 óta