Viharkár - Kaposvár
Segítek
Adományozás

Kétkamionnyi tartósélelmiszer-adományt indítottunk útnak Budapestről Kárpátaljára.

A több mint 28 tonna súlyú segélyszállítmány értéke 13,7 millió forint, és többek között konzervet, lisztet, cukrot, olajat, rizst, tésztát, kekszet, tartós tejet, teát valamint higiénés szereket tartalmaz. Az adományokat beregszászi és ungvári központtal osztják ki a háború miatt otthonukat elhagyni kényszerült családok számára. A segélyáru egyik részét a 1353-as adományvonalon, illetve a honlapunkon felajánlott pénzadományokból szereztük be, a másik részét a Tesco ajánlotta föl.

Lehel László, elnök-igazgató a kamionok indulása előtt elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet megerősítette beregszászi központját, mely szükség esetén több tízezer térségbe érkező menekült ellátását képes támogatni. A kialakult áruhiány miatt folyamatosan szállít tartós élelmiszert és higiénés eszközöket Magyarországról. Az adományok célba jutását és az Ökumenikus Segélyszervezet humanitárius munkájának hatékonyságát a kárpátataljai kormányzóval kötött együttműködési megállapodás, és a helyi partnerekkel való szoros együttműködés segíti. Az elnök-igazgató hozzátette: több intézményükben – Debrecenben, Miskolcon és Budapesten – ideiglenes szállásokat alakítottak ki, ahol szükség esetén fogadni és segíteni tudják a menekült családokat. Továbbá információs pontot hoznak létre Lónyán, hogy a határról érkezőket ily módon – magyarul és ukránul beszélő önkéntesekkel – is segítsék.

Segítsünk együtt a háború elől menekülőknek! Én is segítek
ökumenikus segélyszervezet