Földrengés Szíriában és Törökországban - Segíts Te is!
Segítek
Adományozás

Intézményeink nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik az év 365 napján, ételt, otthont, esélyt adva a rászorulóknak. A magas energia- és élelmiszerárak most ennek a segítségnyújtásnak a folytatását is veszélyeztetik, éppen akkor, mikor sok családnak nagyobb szüksége van rá, mint valaha. Jelentős a krízistámogatásért hozzánk fordulók száma, 2022-ben ez várhatóan mintegy 80 ezer segélykérőt jelent összesen. A szervezetünket megkeresők közül jelenleg tűzifaadományt kérnek a legtöbben.

Folytatási Alapot hoztunk létre, hogy egyetlen intézményüket se kelljen bezárni. Megszólítottuk vállalati partnereinket, hogy akik tehetik, pénzbeli adománnyal járuljanak hozzá a segítségnyújtás folytatásához.  Ebben a nehéz helyzetben az E.ON Hungária Csoport, elsőként csatlakozva a felhíváshoz, 25 millió forintos rendkívüli adománnyal támogatja a rászorulókat segítő munkánkat.

„Valódi, kézzelfogható segítséget juttatni oda, ahol arra igazán szükség van – nekem ezt jelenti az Ökumenikus Segélyszervezettel közös, immár évtizedes munka. Most, a nehéz gazdasági helyzetben a rászoruló családokra még inkább oda kell figyelnünk, összefogva csökkenteni terheiken, hozzájárulva az otthon melegének megteremtéséhez. Ugyanakkor a segítőkre is gondolnunk kell, hogy kiemelkedő fontosságú munkájukra továbbra is számíthassanak a leginkább rászorulók; ezért a Segélyszervezet megnövekedett működési- és  energiaköltségeihez is hozzájárulunk. Büszke vagyok rá, hogy az E.ON elsőként csatlakozott a Segélyszervezet Folytatási Alapjához, remélve, hogy sok vállalat áll még e fontos ügy mellé” – mondta Jaminczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese a támogatás kapcsán.

A mostani, 25 millió forintos hozzájárulással együtt az idei évben eddig összesen több mint 100 millió forinttal támogatta a Segélyszervezetünk munkáját az energiavállalat: márciusban egy rendkívüli, 50 millió forintos adománnyal segítette a munkánkat  az orosz-ukrán háború elől menekülőknek való segítségnyújtásban, nyáron  14 millió forintot fordított a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatására szervezett Kapaszkodó 2.0 élménytáborok megvalósítására, majd az iskola- és óvodakezdő gyermekek évkezdő csomagjainak összeállításában nyújtott segítséget.

Lehel László, Segélyszervezetünk elnök-igazgatója köszönetmondásában hangsúlyozta: nagyon hálásak vagyunk azért, hogy stratégiai partnerünk ismét akkor siet segítségünkre elsőként, amikor a legnagyobb szükség van rá. Van olyan intézményük, melynek éves fűtési költsége előreláthatólag 3 millió forintról 22 millió forintra növekszik, s tekintettel arra, hogy a ma már több mint 50 intézményt működtetünk, a megnövekedett kiadások sokszorosan jelentkeznek a szervezet költségvetésében. Arra számítanak, hogy ünnepi szeretetvendégségeinken és segélyakcióinkban több rászoruló vesz majd részt, mint a korábbi években.

Az elnök-igazgató elmondta, hogy az E.ON Hungária Csoport rendkívüli adományából 11 millió forint értékben 100 előre kiválasztott család otthonába tudnak meleget varázsolni a leghidegebb téli hónapokban, a fennmaradó összeget pedig a csepeli szociális és fejlesztő központunk működtetésére fogjuk fordítani.

Az első tűzifaadományt önkénteseinek – köztük Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász és Szuromi Tímea Masters világ- és Európa-bajnok súlyemelő – segítségével szállítottuk ki egy rászoruló családhoz.