Viharkár - Kaposvár
Segítek
Adományozás

A háborús helyzet és a menekülthullám okozta élelmiszer- és gyógyszerhiányt több régióból is megerősítették helyszíni munkatársaink. Dnyipopetrovszkból üzletek üres polcairól érkezetek fotók, Lembergből is nagy áruházi sorokról és fogyó készletekről tájékoztatták a segélyszervezet budapesti központját a helyi munkatársak. A kárpátaljai járásokban is fokozódnak az ellátási gondok, ahol éppen emiatt nagy szükség van az élelmiszersegélyekre.

Gerevich János, ukrajnai képviseletünk vezetője elmondta, hogy a határ ukrán oldalán felállított segítő pontunk mellett, többek között a beregszászi, munkácsi és nagyszőllősi járásokban mind a teljes kapacitással működő közösségi szállásokat, mind pedig a menekülteket befogadó és őket élelmező családokat segítjük a főzéshez szükséges alapanyagokkal. A boltokban jelentkező élelmiszerhiány a nyugdíjasokat illetve az egyedül élő beteg lakosokat is érintik, ezért őket is támogatjuk.

Helyi vezetőnk elmondta, hogy a határ menti járások mellett az Ivano-Frankovszk-i régió és a csernyivici területről kaptak megkereséseket, hogy az ottani közösségi menekültszállások élelmezésében is segítsenek. Gerevich János hozzátette: a beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium kollégiumában 60 ember van folyamatosan elszállásolva. Egy részük cserélődik, mások hosszabb távra rendezkednek be. Anyák, gyermekek, nagymamák, akik férjükkel érkeznek a határhoz, de itt el kell válniuk egymástól. A kollégiumot hűtőszekrényekkel és mosógépekkel is támogatjuk, miközben folyamatosan segítjük az itt lakók élelmezését is. A kárpátaljai régióba már több tízezer menekült érkezett, csak a beregszászi járásban több mint 1200 menekültet tartanak hivatalosan számon jelenleg.

Segítsünk együtt a háború elől menekülőknek Én is segítek