Adományozás
ökumenikus segélyszervezet

2023. október 7-én a késő délelőtti órákban 6,3-as erősségű földrengés rázta meg Nyugat-Afganisztánt. Ezrek otthonainak, középületeknek a megsemmisülése mellett az infrastruktúra is súlyos sérüléseket szenvedett Herat tartományban. A katasztrófa következtében több, mint 2000 ember vesztette életét és legalább 12 ezer afgánt érintett súlyosan. A földrengés időpontjából adódóan sok nő és gyermek tartózkodott otthonukban, hogy ebédet készítsenek családjuknak, így az áldozatok kétharmada nő és gyermek. A térségben azóta több komolyabb utórengés is történt, október 11-én is 6,3-as erősségű rengést mértek.

Az Ökumenikus Segélyszervezet afganisztáni irodája az országban jelen lévő ACT Alliance tagszervezetekkel együttműködve, az ENSZ helyi szervezetivel koordinálva azonnal megkezdte a szükségletfelméréseket és egy hosszabb távú segélyprogram szervezését. Az első segélyszállítmányok elindultak a térségbe, melyek sátrakat, higiéniai csomagokat és egyéb szükséges eszközöket tartalmaznak.

A Segélyszervezet az ACT Alliance tagszervezetekkel közösen olyan programot dolgoz ki, amely a kezdeti tevékenységeken kívül az alábbi területeken nyújt segítséget: télre való felkészülés és átmeneti lakhatás biztosítása; háztartási felszerelések, takarók, ruházat biztosítása; WASH (Water, Sanitation and Hygiene – víz, közegészségügy és higiénia), valamint hosszabb távon felújítási munkálatok elvégzése, készpénz alapú és a megélhetési támogatások biztosítása.

A Segélyszervezet 2001 óta van jelen Afganisztánban, az eddigi munkája során több mint kétmillió embernek nyújtott segítséget. A földrengéssel érintett területen élőknek nyújtott segítségen kívül a Segélyszervezet jelenleg Balkh és Faryab tartományokban hajt végre élelmezési (120 ezer kedvezményezett) és vidékfejlesztési programokat az ENSZ Világélelmezési Szervezetével (WFP) együttműködve.

ökumenikus segélyszervezet