Fülöp-szigeteki földrengés: Közel 200 ezer ember érintett, szolidaritási akciót indítottunk
Helyi partnerszervezeteink beszámolója szerint közel 200 ezer embert érintett a Fülöp-szigeteket hétfő hajnalban érő 7,8-as erősségű földrengés. Segélyszervezetünk az egyházi hátterű karitatív szervezeteket tömörítő partnerhálózatán (ACT Alliance) keresztül felvette a kapcsolatot helyi partnerével, mely élelmiszer- és higiéniás csomagokkal segíti a bajbajutottakat a helyszínen.
A jelenlegi információk szerint a katasztrófa 45 halálos áldozatot követelt és 17 embert tartanak számon eltűntként. Mindemellett több mint 5000 családnak kellett elhagynia otthonát Mindanao szigetén. Sokan közülük a harmadik éjszakájukat töltik az utcákon, félve a rendszeres utórengések hatására összeomló épületektől, másokat az ország biztonságosabb részére, zsúfolt közösségi szállásokra evakuáltak.
A rengés és az azt követő földcsuszamlások következtében 3000 otthon mellett templomok, utak, hidak és közintézmények is megrongálódtak, falvak váltak elérhetetlenné, az ivóvíz- és áramellátás sem állt még helyre. Az első földmozgások éppen az iskolai év kezdetét jelző ünnepségeket szakították meg. Az oktatás jelenleg is szünetel a katasztrófa által érintett régiókban.
Hétfőn szolidaritási akciót indítottunk a bajbajutottak megsegítésére. Amennyiben csatlakozni kívánnak az adománygyűjtéshez, úgy a www.segelyszervezet.hu oldalon meghirdetett gyűjtésen keresztül, valamint átutalással a 11705008-20464565-ös számlaszámon “Fülöp-szigetek” megjelöléssel fejezzék ki szolidaritásukat a katasztrófa károsultjaival.
Fotók: UCCP Malatapan