Adományozás

Számos Ukrajnából elmenekült család várakozik a budapesti Liszt Ferenc Repülőtéren arra, hogy tovább indulhasson. A sok esetben kisgyerekes családoknak hosszú órákat, sőt akár egy vagy több napot is várniuk kell az első járatra, amire sikerült jegyet szerezniük. A gyakran kemény megpróbáltatásokon átment, kimerült családokat a Budapest Airport felkérésére gyermekbarát játszóhely működtetésével segítjük. Az egymást több turnusban váltó önkéntesek különféle játékokkal, kézműves-foglalkozásokkal várják a gyerekeket, a kicsik számára pedig pelenkát, higiénés eszközöket és bébiételt is biztosítanak. Sok olyan család érkezik a repülőtérre, akiknek több éjszakát is Budapesten kell töltenie, de szállásuk nem megoldott. Számukra átmeneti szállást is nyújtunk fővárosi intézményeinkben, ahová a Budapest Airport kisbuszai szállítják el, majd viszik vissza őket.

Segíts Te is a háború elől menekülőknek! Én is segítek