Adományozás

Jótékonysági célú sorsjegyekkel bővül a Szerencsejáték Zrt. sorsjegykínálata. A Jókívánság sorsjegypáros eladásából befolyó bevétel egy részéből a társaság az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló gyermekek ezreinek fejlesztését segítő Kapaszkodó programját támogatja. A kezdeményezés nem újkeletű a nemzeti lottótársaság történetében, az elmúlt évtizedekben számos alkalommal támogatott sikerrel jó ügyeket. Jókívánság és Jókívánság Extra néven dob a piacra sorsjegypárost a Szerencsejáték Zrt. A mostani kaparósok különlegessége, hogy a bevételből az Ökumenikus Segélyszervezet rászoruló gyermekek ezreinek felzárkózását, illetve fejlesztését segítő Kapaszkodó programját támogatja a vállalat, illetve közvetve az is, aki a termékeket megvásárolja. A sorsjegyeken – a támogatási funkció hangsúlyozására – rövid pozitív üzenetek, jókívánságok is találhatók, emellett a megjelenített játékok mind témájukban, mind grafikájukban kapcsolódnak a jótékonysághoz, a jó ügyekhez. Emellett a Segélyszervezet, arculata elemei és színei is megjelennek a kaparósok színvilágában. A sorsjegycsalád tagjai 1000 és 2000 forintba kerülnek, az elérhető legnagyobb nyeremény pedig 50, valamint 100 millió forint.

Brenkus Krisztián, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója a Jókívánság sorsjegypár bevezetésekor hangsúlyozta: “évek óta kiemelt stratégiai partnerünk az Ökumenikus Segélyszervezet, amely fontos és hasznos programok, kezdeményezések útján segíti a társadalmi felzárkóztatást. Társaságunk 2012 óta több száz millió forinttal járult hozzá például óvodák, hajléktalanszállók felújításához és korszerűsítéséhez, különböző foglalkozások és táborok megvalósításához és több olyan közös edukációs programunk is van, mint a Játék határokkal. Brenkus Krisztián hozzátette: “az együttműködésünket örömmel terjesztettük ki egy újabb támogatási formával, a jótékonysági célú Jókívánság sorsjegypár bevezetésével. A sorsjegyeken keresztüli támogatás nem újkeletű a nemzeti lottótársaság történetében, az elmúlt mintegy negyedszázadban több olyan sorsjegysorozatot bocsátottunk ki, amelyek kiemelt, a társadalom számára fontos ügyet támogattak. ”

A Jókívánság és Jókívánság EXTRA sorsjegyek bevételének egy részéből az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját kibővítve országszerte gyermekfejlesztő központokat létesít, amelyek nagyban segítik a hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztését.

„A Szerencsejáték Zrt. és az Ökumenikus Segélyszervezet több mint egy évtizedes rászorulókat segítő partnersége példaértékű. A számos területet magába foglaló együttműködés most a társadalom legkiszolgáltatottabbjai, a nehéz sorsú gyermekek felkarolására fókuszál. A gyermekfejlesztő központok létesítését, a szakemberek és terápiák költségeit, illetve egy digitális ügyfélrendszer kialakítását is támogató együttműködés hosszú távú és széles körben hatékony segítségnyújtást tesz lehetővé. Ezúton is köszönetet mondunk a Szerencsejáték Zrt-nek” – hangsúlyozta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója.

A Szerencsejáték Zrt. kínálatában több mint huszonöt éve szerepelnek időről-időre nemes célokat támogató sorsjegyek, amelyekkel fontos társadalmi ügyeket támogatott a társaság. A két leghíresebb ilyen kaparós közül az egyik a budavári Koronázási Főtemplom, vagyis a mai Mátyás-templom felújítását szolgálta, a másik a Szent István Bazilika építésének befejezését. Az elmúlt 8 évben a Nagykarácsony sorsjegy a befogadó játszóterek építését támogatta, országszerte mostanáig 33 ilyen közösségi tér létesült. A Jókívánság sorsjegypár, mely a keresztrejtvény és puzzle típusú játékok rajongóinak különösen kedves lehet,  most egy újabb nemes célt, a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztését fogja szolgálni.