Adományozás

A frontvonal térségében ostromlott ukrán nagyvárosok lakói közül sokan menekültek a kelet-ukrajnai Zaporizzsjjába és Dnyiproba. Nagyrészt azok jöttek ide, akik ismerős híján nem tudtak külföldre utazni, vagy még Ukrajna nyugati felébe sem jutottak el eddig. Az ENSZ adatai szerint jelenleg több mint 7 millió belső menekült él Ukrajnában, ebből több mint egy millióan ragadtak a kelet-ukrajnai régiókban. Közülük sokan a legalapvetőbb ellátáshoz sem jutnak hozzá, viszont a háború borzalmait nap mint nap látják, érzik. A térségben az Ökumenikus Segélyszervezet elsők között kezdte meg a segítségnyújtást helyi partnereinek közreműködésével.

A háború kitörése után közvetlenül szoros együttműködésben kezdődött meg a helyi civil szervezetek bevonásával a humanitárius segélyprogramunk 5 nyugat-ukrajnai és 5 kelet-ukrajnai régióban. Közülük a dnyeper-ukrajnai Santis és Zlatograd Alapítványok is a háború által leginkább sújtott emberek elérését teszik lehetővé.

A Santis Alapítvány a Zaporizzsjai területen 300 élelmiszercsomagot állított össze segélyszervezetünk támogatásából március végén, majd újabb 300 élelmiszercsomagot jutattak el április első hétvégéjén ezúttal Polohy, Gulya Polya és Zaporizzsja városokban élők számára. Jelenleg további 600 élelmiszer és 600 higiénés csomag összeállítását kezdték meg. Mariupol ostromának elhúzódása miatt a térségben élők intenzív bombázásoktól, valamint súlyos élelmiszer-, gyógyszer- és minden alapvető szükséglet hiányától szenvednek. Bár Mariupol városába nem lehetséges, de a környező településekre szintén eljutnak humanitárius segélycsomagjaink. A munkatársak segítséget nyújtanak a Mariupol, Berdjanszk és más környező falvak lakosainak evakuálásában részt vevő, adott esetben az életüket kockáztató buszsofőrök családjainak is. A mintegy 100 buszsofőr sokszor a saját élelmét osztotta meg a kimenekített családokkal. Helyi partnereink beszámolója szerint többeket közülük fogságban tartottak, megvertek, de voltak, akiket repeszek okozta sérülések miatt kellett ellátni. A menekültek nagy többsége továbbutazik, ők ruha és élelem mellett pszichoszociális támogatást is kapnak partnerszervezetünktől.

A Zlatograd Alapítvány munkatársai 500 család számára állítottak össze élelmiszer- és higiéniai termékekből adományt. Mivel Dnyiproba Volnovakhából, Hirnyikből, Harkivból, sőt Kijevből is érkeztek menekültek, a nikopoli, szinelnyikovai és marhanetsi szociális szolgálatok bevonásával további 300 család számára nyújtanak segítséget a pontos szükségletek felmérését követően a napokban.

A fenti régiók mellett Cserkasziban is pszichoszociális és jogi segítséget nyújtanak helyi partnereink, a Lembergben március elején nyitott humanitárius irodánk munkatársai pedig egy nagyszabású nemzetközi segélyprogram koordinálása mellett a térségen átutazó, illetve az átmenetileg ott letelepedő belső menekülteknek nyújtanak komplex támogatást.

Segítsünk együtt a háború elől menekülőknek! Én is segítek