Adományozás
Célba juttattuk a december 8-án Magyar Levente miniszterhelyettes, Lehel László az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és ukrán állami tisztségviselők jelenlétében a kárpátaljai Csapról útnak indított segélyszállítmányokat. A Külgazdasági- és Külügyminisztérium támogatásából beszerzett 46 áramfejlesztő generátor az áram-, folyóvíz- és fűtéshálózatokról levágott dél-ukrajnai Herszon egészségügyi intézményeinek, vízművének és lakóingatlanjainak áramellátását fogja biztosítani, nagy mértékben hozzájárulva ezzel a normális élet újraindulásához. 
ökumenikus segélyszervezet

A frontvonalon fekvő, egykor háromszázezer lelket számláló kikötővárosban a humanitárius helyzet továbbra is kritikus, hiszen a közműszolgáltatások csak részlegesen álltak helyre és élelemhez is döntően a segélyszállítmányokból jutnak hozzá a herszoniak. A város mindennapjait meghatározza az áramhiány, hiszen a modern életben szinte mindenhez villamos energiára van szükség: az elektronikai eszközök töltéséhez, a távközléshez, a háztartásvezetéshez, a közszolgáltatások működtetéséhez, és sok esetben a fűtés biztosításához.

A segélyszállítmányból több nagyteljesítményű áramfejlesztő is a városi vízművekhez került. Ezek a generátorok a vízellátás biztosításához nélkülözhetetlen pumpák és szivattyúk beindítását, míg a helyi kórháznak adományozott aggregátorok az egészégügyi intézmény üzembiztonságát szolgálják.

Munkatársaink a kedvezményezett intézmények vezetőivel egyeztetve felmérték a további segítségnyújtás lehetőségeit. A megbeszéléseken a vezetők elmondták, hogy mindeddig az Ökumenikus Segélyszervezet volt az egyetlen olyan nemzetközi humanitárius szervezet, amely nagyszabású segélyprogramjában vállalt ígéreteit tettre váltva kulcsfontosságú kérdésekben segítette Herszon városát. Szatmári Barnabás, kijevi képviseletünk vezetője megerősítette: ez a segélyszállítmány csak egy része a város és térségének megsegítését célzó, a közeljövőben tovább bővülő humanitárius programnak.

Munkatársaink megbizonyosodtak arról is, hogy a több lakóingatlannak közös használatra kiutalt, kisebb teljesítményű áramfejlesztők közösségi szinten enyhítik a mindennapi nehézségeket Herszonban. Mint ahogy már beszámoltunk róla, a herszoniak mindezidáig jellemzően órákat vártak sorukra a fagypont körüli hőmérsékletben azért, hogy a központi „töltőpontokon” áramhoz jussanak.

A negyvenhat generátorból tizenegy a Herszon városától negyven kilométerre észak-keletre található, a háborús cselekmények miatt a külvilágtól sokáig elzárt Tyahinka településre került. Ott a generátorok hónapok után először fognak villamosáramot nyújtani háztartásoknak, illetve a helyi vízművek újraindítását is lehetővé teszik az ivóvízellátást biztosító vízszivattyúk beüzemelésével.

Mint ismeretes, már november 29-én 30 tonna élelmiszert és tisztasági terméket szállítottunk a folyamatos orosz támadásoknak kitett Herszonba.

2022. februárjában az elsők között kezdtük meg a segítségnyújtást a háború miatt menekülőknek és nélkülözőknek Ukrajnában és Magyarországon egyaránt. A háború sújtotta országban 25 éves jelenlétre visszatekintő segélyszervezetünk február óta közel 200 ezer embernek nyújtott segítséget Ukrajna 19 régiójában és Magyarországon. A számos hosszú távú segélyprogramunkon túl, az elmúlt 9 hónapban több mint 1300 tonna segélyszállítmányt juttatottunk célba a háborús országban.