Adományozás

A tavaly februárban kitörő háború rendkívüli feladat elé állította az Ökumenikus Segélyszervezetet: egyszerre volt szükség a harcok elől hazánkba menekülők és a helyben maradó bajbajutottak támogatására. A Segélyszervezet az első naptól fogva a határ mindkét oldalára koncentrált: mind Ukrajna-szerte, mind Magyarországon kiépítette a hosszú távú, fenntarthatóan működtethető humanitárius segítségnyújtás rendszerét. A hazánkba érkezők ellátásának komplexitása új kereteket igényelt, és erre az igényre válaszul jött létre 2022. júliusában az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központ (UMTK). Az elmúlt egy év bőven tartogatott kihívásokat, de az évforduló kapcsán egy pillanatra megállunk és visszatekintve azt látjuk: egy hazánkban egyedülálló intézmény jött létre, mely megannyi területen nyújt segítő kezet az ukrajnai menekülteknek.

Bár az Ökumenikus Segélyszervezet több, mint 30 éve segít a világ különböző krízisövezeteiből menekülteket, a háború miatt hazánkba menekülők nagy száma, illetve a háborús válság elhúzódása új megoldásokat igényelt. Az UMTK létrehozásával így egyetlen intézményben integrálta a Segélyszervezet menekülteknek nyújtott hazai humanitárius szolgáltatásait, az azonnali, kézzelfogható támogatástól a hosszú távú segítségig.

Az itthon menedéket találók kihívásai jellemzően egyszerre tipikusak és teljesen egyéniek. Az ismeretlen nyelvi környezetbe, kultúrába csöppenő menekülteknek az anyagi, túléléshez szükséges támogatás mellett a számukra ismeretlen viszonyrendszerben való eligazodáshoz is szükségük van a segítségre. A felálló rendszer éppen ezért ügyfélközpontú: időpont foglalása után a szociális és humanitárius munkatársak átbeszélik a segítségkérővel a nehézségeket, és a Központ eszközrendszerét felhasználva kínálnak választ a felmerült problémákra.

Az ügyfelek sok esetben kézzelfogható természetbeni, anyagi segítéségért fordulnak az intézményhez, de akkor is felkeresik az UMTK-t, ha egészségügyi, ügyintézési problémákkal, szállás igénnyel, jogi és pszichológiai- valamint albérlet fenntartási nehézségekkel küzdenek. A problémák orvoslása mellett feltöltődésért, közösségi élményért is ellátogatnak a Központba, amely ma már 800 családdal van kapcsolatban. A közösségi programok és az egymásrautaltság hatására több ezer fős közösség épült fel az intézményhez kapcsolódva.

Sipos Zoltán, a Központ vezetője az UMTK céljait összefoglalva így nyilatkozott: „Egyszerre próbálunk humanitárius segítséget nyújtani a menekülteknek, igyekszünk a szociális munka eszközeivel képessé tenni őket az önállóságra, segíteni az integrációjukat, úgy, hogy közben minden folyamatosan változik.”

Elmondása szerint a menekültekkel való munkában arra törekszenek, hogy a hozzájuk forduló családokat az elejétől kezdve végigkísérjék azon a hosszú és rögös úton, aminek a végállomása az önálló gondoskodás.

Ezen az úton pedig ritkán jönnek szembe könnyű akadályok, amit a szociális munka módszertana szerint igyekeznek átsegíteni a segítséget kérőket az UMTK szociális munkásai. A menekültek számára információs pontként is működő Központban szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadás is elérhető azzal a céllal, hogy a menekültek önellátó képessége javuljon. A koncepció része az is, hogy az UMTK körül szerveződő közösség tagjai egymást tudják segíteni, ezt a célt szolgálja a számos közösségi program, amit rendre sokan látogatnak.

Sokszor a közösség nyújtotta védőháló mellett elengedhetetlen a szakemberek segítsége: a jogi problémákba futó menekülteket (menedékjogi és egyéb államigazgatási eljárások, beadványok szerkesztése, jogorvoslati kérelmek, általános jogi kérdések) a Legisly jogászai látják el tanácsokkal, a lelki nehézségekkel küzdőket pedig az UMTK ukránul és oroszul beszélő pszichológusai segítik egyéni és csoportos tanácsadásokon. A kapcsolati erőszak áldozatainak segítésére külön felállított Krízisambulancián szociális, pszichés és jogi segítséget is kapnak a szakemberektől a hozzájuk fordulók.

Továbbra is az egyik legnehezebb terület a lakhatás kérdése. A széleskörű összefogásnak köszönhetően azonban ma már kiléptető lakás is segíti a menekültek saját lábra állását a miskolci és budapesti átmeneti szálláshelyek mellett. A magyar munkaerőpiacra való belépést is támogatják a Központ munkatársai, összekötve a Segélyszervezet partnereinek és más jelentkező cégek álláslehetőségeit az érdeklődő ügyfelekkel. Ezen felül nyelvi- és informatikai képzésekkel is segítik a menekültek munkaerőpiaci értékének növelését.

A kézzelfogható természetbeni- (tartós élelmiszer, higiéniai termékek, nem élelmiszer jellegű termékek), illetve az utalványalapú támogatás még mindig nagyon keresett a Központ ügyfeleinél. Ezt két dolog is indokolja: egyrészt a csökkenő és felélt pénzügyi tartalékaik, másrészt a magyarországi infláció mértéke. A témáról bővebben itt olvashat.

A háború kitörése óta eltelt másfél év alatt a menekültkrízis dinamikája is nagyban megváltozott, hiszen ’22 márciusával ellentétben a pályaudvarokat már nem a menekültek sokasága tölti meg. Az akkor érkezők nagy része továbbvándorolt, viszont azoknak, akik hazánkban találtak biztonságot, humanitárius-, szociális- és lelki segítségre, közösségre és védőhálóra egyaránt szükségük van – várhatóan még évekig. Köszönjük támogatóinknak, hiszen hozzájárulásuk nélkül nem tudnánk biztosítani ezt a hosszú távú segítségnyújtást az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központon és a köré szerveződő közösségen keresztül.