Adományozás

A harcok fokozódásával, illetve a humanitárius folyosók tényleges megnyitása esetén hatalmas menekülthullámra számítanak munkatársaink Lembergben. Az ostromlott nagyvárosok lakói közül vélhetően sokan fogják a lengyel határon keresztül az EU felé venni az útjukat. Az ukrán fővárost, Kijevet és környékét is tömegével hagyják el az emberek, így összességében akár milliók kelhetnek útra – mondta el Giuliano Stochino-Weiss, lembergi humanitárius központunk vezetője. A szakember tájékoztatása szerint már most több mint 45 ezer belső menekült van Lemberg városában. A Segélyszervezet a háború miatt kialakuló humanitárius válságra reagálva első nemzetközi szervezetként nyitott új központot a városban. Ez a központ végzi majd az ACT Alliance nemzetközi szövetség kötelékében megvalósuló segélyprogramok koordinációját.

Miközben a korábban iraki és afganisztáni segélyprogramokat irányító humanitárius szakembereink egy a térségben példátlan léptékű, nemzetközi segélyprogram előkészítésén dolgoznak, több azonnali segélyakciót is végrehajtanak. Így például vasárnap egy lembergi görög-katolikus árvaházban létrehozott menekültszállóra szállítottak ki elsősorban élelmiszert és higiéniás cikkeket tartalmazó adományokat, melyekből az ott szállást kapó családok mellett az árvaház még ott maradt lakói is részesültek.

Segítsünk együtt a háború elől menekülőknek! Én is segítek