Négy éve támogatjuk a háború miatt szenvedőket Ukrajnában és Magyarországon
Az Ökumenikus Segélyszervezet 50 millió dollárt is meghaladó értékű segélyprogramja 911 ezer, az ukrajnai háborús válság miatt szükséget szenvedőt támogatott Ukrajnában és Magyarországon az elmúlt négy évben. Nemzetközi jelentőségű segélyprogramunk jelenlegi fázisában Ukrajnában elsősorban a háború okozta traumák feldolgozását és a háborútól szenvedők nehéz életkörülményeinek javítását célzó tevékenységeket támogatunk, míg Magyarországon a hazánkba érkező menekültek ellátására összpontosítunk. Széles, nemzetközi, egyházi és kormányzati partnerséget is tartalmazó együttműködésekben Ukrajnában 23 megyéjében, a kárpátaljai Beregszásztól egészen a kelet-ukrajnai Dobropilljáig és a dél-ukrajnai Herszonig hajtottunk végre segélyakciókat az elmúlt négy év alatt. A klasszikus értelemben vett humanitárius műveletek mellett új programjainkon keresztül Kárpátalján a háborús veteránok társadalmi reintegrációját is segítjük a társadalmi béke megteremtésének érdekében. A háború első hónapjaiban Budapesten létrehoztuk az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központot is, mely immár négy éve minden, magyarországi élettel és letelepedéssel kapcsolatos kihívásban nyújt a háború elől menekülőknek, és ennek érdekében számos szolgáltatást biztosít számukra.
A segítségnyújtás múltja
Az ukrajnai szükséget szenvedőket immáron 28. éve támogatjuk, hiszen 1998 óta bírunk állandó jelenléttel az országban. Bár az első években szervezetünk munkája elsősorban Kárpátaljára korlátozódott, 2015-től országos szintű jelenlétet építettünk ki a segítségnyújtásra. A 2022-es háborús válságban történetünk legnagyobb humanitárius segélyprogramját hajtjuk végre.
Hogyan támogatta a Segélyszervezet bajbajutottakat eddig a háborús válságban Ukrajnában?
A természetbeni segítség elsősorban a válság elején volt kiemelt jelentőségű – négy év alatt összesen 2400 tonna segélyárut juttattunk el az országba Magyarországról, főleg élelmiszer- és higiéniai termékeket, fűtőanyagot, alapvető nem élelmiszer jellegű termékeket, valamint generátorokat. Emellett több mint 300 menekültszállót támogattunk háztartási eszközökkel, élelmiszerrel, higiéniai termékekkel, továbbá gépészeti és szerkezeti javításokkal, valamint az ott élők egyedi szükségleteire reagáló segítséggel.
A helyi közösségek és megoldásaik támogatásának érdekében 235 kisebb, civil és egyházi hátterű szervezeten keresztül nyújtottunk segítséget – ezzel lehetővé téve, hogy a helyi körülményeket jól ismerő szervezetek közel 150 ezer rászorulón segíthessenek. Készpénzes támogatás formájában további 57 ezer ember részesült segítségben. A szociális védelem, pszichoszociális támogatás és jogi segítségnyújtás révén összesen 93 ezer kedvezményezettet támogattunk.
Humanitárius fejlesztési és újjáépítési programjaink, valamint téli segítségnyújtásunk keretében oktatási és szociális intézmények, menekültszállók és óvóhelyek újultak meg, illetve épültek fel, több mint 10 millió amerikai dollár értékben. Kormányzati együttműködésben konténeróvodát létesítettünk és iskolát építettünk újjá Zahalciban, multifunkciós szolgáltatóközpontot hoztunk létre Synyakban, valamint mentőállomást Bucsa városában.
Kárpátalján
Beregszászi központunkon keresztül átfogó támogatást nyújtunk a helyi rászorulóknak és a Kárpátaljára érkező belső menekülteknek. A családokat rendszeresen segítjük tüzelővel, élelmiszerrel és beiskolázási támogatással, miközben gyerekfejlesztési, valamint óvoda- és kórházfejlesztési programjaink a teljes régió életminőségének javítását szolgálják. A háború elől menekülők számára több mint száz szálláshelyet támogattunk, Nagyszőlősön új menekültszállót hoztunk létre, Beregszászon pedig anyaotthonokat működtetünk egyedülálló édesanyák és gyermekeik számára. Emellett új programot indítottunk a kárpátaljai veteránok társadalmi visszailleszkedésének támogatására, segítve a hazatérők civil életbe való reintegrációját.
Magyarországon
Az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központunkon keresztül segítjük a menekülteket élelmiszer-, gyermekápolási és higiéniai csomagok osztásával. Támogatást nyújtunk a szálláskeresésben, az egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz és a munkaerőpiachoz való hozzáférésben, valamint segítséget adunk az állami adminisztratív eljárásokban, a pszichológiai nehézségek kezelésében és a jogi ügyek intézésében is. Mindezek mellett – a közösség erejében bízva – közösségépítő rendezvényeket is szervezünk a menekültek számára. Az Európai Unió ESF alapjának támogatásával kapcsolaton belüli erőszak menekült áldozatai számára krízisambulanciát is működtetünk a Központban.