Kisvonattal elutazni a gyopárosfürdői játszótérre, kézműveskedni, közösen sütni-főzni, csoportos foglalkozásokon részt venni, ebéd után „sziesztát” tartani – akár egy nyári tábor mindennapjai is lehetnének. Pedig ugyanitt komoly munka folyik azért, hogy azok a családok, akik számára nem maradt más esély az önfenntartásra, itt talpra állhassanak és lépéseket tegyenek az önálló élet felé.

Az orosházi Családok Átmeneti Otthona és Krízisközpont összesen 12 szobával várja az anyagi okokból vagy párkapcsolati erőszak miatt lakhatásukat vesztett családokat, akik érkezésüktől számított másfél évig tudják igénybe venni az intézmény nyújtotta szolgáltatásainkat. Ha már a családok megerősödtek, képesek az önálló, önrendelkezésen alapuló életvezetésre, de még bizonyos fokú támogatásra szorulnak, a környéken rendelkezésre álló külső férőhelyek, azaz egy-másfél szobás lakások valamelyikébe költözhetnek.

Apró lépésekben kell haladni

„Jelenleg 41 fő lakik az intézményben, minden szobánk foglalt” – mondja Nagy Beatrix, családgondozó, és kifejti, hogy országos befogadó intézményként az egész ország területéről, de gyakran az észak-magyarországi régióból érkeznek hozzájuk – jellemzően – anyukák több gyermekükkel. „Persze előfordult már olyan is, hogy egy apuka jött a kislányával. Vagy volt egy esetünk, amikor anya, apa és 7 gyerek keresett nálunk menedéket, mert leégett a házuk. Mindössze pár hónapot töltöttek nálunk, majd apuka a közeli gyárban három műszakban dolgozni kezdett, és végül a szomszéd településen tudtak házat venni.”

Azért az ilyen nagy sikertörténet nem mindennapi. Beatrix tapasztalatai szerint nehéz egy-másfél év alatt a korábbi teljes életvitelét megváltoztatniuk az embereknek. Vannak sorsok, amelyek úgy alakulnak, hogy a család az otthonból szociális bérlakásba költözik, van azonban úgy, hogy az otthonból egy másik átmeneti intézménybe kénytelen költözni, de az is előfordul, hogy megpróbálja az önálló életet, majd bizonyos idő elteltével mégis visszakényszerül egy befogadó intézménybe.

„Az ember nem változik meg egyről a kettőre. Nem várhatjuk a családoktól, hogy egyik napról a másikra másképp éljenek. Az új szokások beépüléséhez, beépítéséhez idő kell” – magyarázza Beatrix, és közben arra is rávilágít, hogy az otthonban egy közösség része is lesz az ember, így a saját életének rendezése mellett az is feladata, hogy alkalmazkodjon másokhoz, elfogadjon egy új házirendet, és egyáltalán képes legyen befogadni a kívülről érkező segítséget. Van, akinek ez is nehézség, hiszen erre és a változásra meg kell érni. „Másfél év alatt nem lehet megváltani a világot, de ha valaki az apróbb dolgokban tud fejlődni, új készségeket, képességeket tud elsajátítani, vagy a meglévőket aktivizálni, majd azokat tovább tudja magával vinni, az már siker.”

A családokkal folytatott együttműködés sokszor kihívások elé állítja az otthonban dolgozó munkatársakat. Az iskolázatlanság, az alapvető szocializációs hiányosságok, a gyerekek esetében figyelem- és magatartászavar: tipikusan előforduló jelenségek. Ezért gyakran onnan indul a fejlesztés, hogy megtanítják a szülőt főzni, takarítani, a gyerekeknek mesét olvasni és mindezt rendszeressé tenni a mindennapokban. „Ha ezek mellett a szülő el tud helyezkedni egy munkahelyen és hozza-viszi a gyerekeket az óvodába, iskolába, az még nagyobb siker” – mondja, és hozzáteszi, hogy általában jó közösségi szellem uralkodik az intézményben, és a családok szívesen segítik egymást.

Figyelmet adni és személyre szabva segíteni

Beatrix tapasztalata az, hogy a gyerekek könnyen alkalmazkodnak, hamar megszeretik és aztán ragaszkodnak is a munkatársakhoz. „Ezeknek a gyerekeknek sajnos az életükben nem igazán volt jelen a stabilitás, ráadásul ki vannak éhezve a figyelemre, így örömmel vesznek részt, sőt várják azokat a programokat, amikor jut rájuk idő és csak rájuk figyelünk.” Közös tanulás, festés, heti két fejlesztőpedagógiai foglalkozás, az adott ünnepeknek megfelelő tematikájú kézműveskedés, meseolvasós délutánok – ezek mind vonzzák a gyerekek figyelmét. Azt is megtudom Beatrixtől, hogy a legnagyobb kedvenc a gyerekeknél most a meseolvasás, amit minden nap megtartanak a babzsákokkal kényelmessé tett foglalkoztató helyiségben, ahol a kolléganő felolvasását követően az iskolások maguk gyakorolhatják az olvasást úgy, hogy mindenkire jut fél óra teljes figyelem.

Mindeközben a felnőtteknek is vannak fejlesztő programok. Hétfőnként az intézmény pszichológusa önfejlesztő és énerősítő csoportot tart; továbbá havonta találkozhatnak a családvédelmi szolgálat munkatársával, akivel fontos és aktuális témákról beszélgethetnek, úgymint a fogamzásgátlás, a mellrák, a bárányhimlő vagy akár a fejtetvesség. Emellett rendszeres a közös főzés, ahol a gyakorlottabb, szerte ágazóbb tudással rendelkező anyukák szívesen segítenek kevésbé rutinos szülőtársaiknak.

Ám a szakmai munka első, és legfontosabb része, hogy a családgondozók a szülőkkel közösen felmérjék, milyen irányú segítségre van egyénileg szükségük.

„Első alkalommal még beszélgetünk, megismerkedünk, megkérdezzük, hogy mit szeretne az anyuka vagy apuka. Ilyenkor bennem is körvonalazódik, hogy merre fogunk tartani.” – fejti ki Beatrix a közös munka menetét. Van, aki azonnal megfogalmazza, hogy minél hamarabb munkába szeretne állni, és akkor erre fókuszálnak. De van, akinek az ügyintézés nem megy egyedül, így abban kell neki először segíteni. „Ezekre az alapokra lehet aztán építeni. A lényeg, hogy személyre szabva kell meghatározni, hogy kinél mire van szükség. Nincs egy sablon, ami mindenkinél működik.”

Gyerekek: otthonból az iskolába

Az is része az együttműködésnek, hogy a szülők a gyermekek képességeinek megfelelő nevelési-oktatási intézményt találjanak. Általában egy környékbeli, ám gyalogosan messze lévő általános iskola szokta befogadni az otthonba költöző gyerekeket, akiknek gyakran nincsenek, vagy alig vannak tanszereik. „Volt egy kislány, aki év közben érkezett hozzánk; még nem tudtuk, hogy milyen írószerei vannak, és sírva jött haza az első nap után, hogy nincsenek színes ceruzái. Természetesen adtunk neki.” – emlékszik vissza Beatrix, és hozzáteszi: azon túl, hogy náluk is van tartalékként eltéve néhány alapvető eszköz, hogy új család érkezésekor tudjanak azokkal segíteni; az évente indított Iskolakezdés együtt! segélyakció keretében hozzájuk is eljuttatott Herlitz tanszercsomagok pótolhatatlan segítséget jelentenek.

„Füzetek, színes ceruza, tempera, zsírkréta, gyurma, vízfesték, ecset. A szülők ezeket nem tudnák megvenni, így az adomány nagyon nagy könnyebbség nekik. Amikor augusztusban megérkezik az adomány, személyre szabva összeállítjuk a gyermekeknek a tanszercsomagokat és közvetlenül nekik adjuk át azokat. Így nagyobb az örömük.”

Ilyenkor kültéri programokkal, bográcsozással, ún. „nyárzáró partival” teszik emlékezetessé ezt a napot. Nem utolsó sorban a személyes kapcsolódás jele is ez a gesztus. Az otthon munkatársainak és lakóinak egyaránt fontos ez. Beatrix például jó szívvel gondol arra az első családra, amellyel hivatása kezdetén együtt dolgozott. Immár hat éve ismeri őket, akik azóta már részben, némi segítséggel önállóan boldogulnak, és a gyerekek minden évben lelkesen várják, hogy a Segélyszervezet kastélyosdombói nyári táborában találkozzanak vele. „Mind a négy gyerek szépen nő, fejlődik és nagyon okos. Jó látni, hogy ha nem is teljesen önállóan, de halad előre a család. Az anyukának stabil munkája és új, támogató párkapcsolata is van azóta. Ez mind siker, amit értékelnünk kell.”

Átutalással is segíthetsz

Adomány számlaszámunk:

11705008-20464565

Bankszámlaszám másolása a vágólapra