Segélyszervezetünk Kárpátalján, Nagyszőlősön alakított át egy épületet menekültszállóvá a Magyar Kormány és az ACT Alliance, egyházi hátterű segélyszervezeteket tömörítő szövetség segítségével. Az egykori Kooperatív Technikum kollégiumi épületét kilenc évig ette az enyészet, de a háború első évében indult felújítást követően modern menekültszállóként született újjá. A nagyszőlősi önkormányzat által üzemeltetett szálláshely három emeleten, 54 szobában 150-200 otthonát vesztett ember lakhatását biztosítja, emeletenként 2 konyhával, mosdókkal és zuhanyzókkal.
Nagyszőlős Kárpátalján, Ukrajna legnyugatibb megyéjében, a magyar határtól 20 kilométerre helyezkedik el. Az itteni élet az országot sújtó háború ellenére merőben más, mint Belső-Ukrajnában. Az orosz hadsereg 2022-es inváziója óta a megyét mindössze egyetlen rakétacsapás érte, így biztonságos menedék az ország keleti és déli részeiről érkező belső menekülteknek. Hivatalos források szerint több mint százezren kérvényezték a belső menekült státuszt Kárpátalján. Sokan közülük azóta magánúton találtak szállást, a legszegényebbek és a legkiszolgáltatottabbak viszont továbbra is kénytelenek közösségi szállásokon élni.
Cikkünk szereplői, a szállón otthonra találó Vlada és Ljuba korábban egy másik, szovjetrendszerben épített, szükségszállássá átalakított kollégiumban lakott. Bár egyikük sem szívesen kritizálja az ott tapasztalt körülményeket, a modern, minden igénynek megfelelő épületbe való átköltözés lehetőségével örömmel éltek.
Egy új helyen az élet, ennyi emberrel összezárva nem könnyű, de Ljuba nem panaszkodik. A nyugdíjas nő az ostromlott Vuhledar mellől menekült el. Akkor is mosolyog, amikor szeretett otthonáról beszél, melyet elhagyni kényszerült. „Éppen a háború kitörése előtt újítottuk fel a lakást. Új, korszerű háztartási gépeket vettem, mosógépet és hűtőt. A fiam padlófűtést szerelt be és a nyílászárókat is kicserélte. Az orosz katonák mindent elvittek az otthonunkból, kiraboltak minket” – meséli továbbra is nyugodt mosollyal.
Egy súlyos tüzérségi tűz alatt evakuálták őket. „Maradhattam volna Vuhledarban, de a fiam már a konfliktus előző szakaszában, 2015-ben is az ukrán hadseregben szolgált, és ragaszkodott hozzá, hogy biztonságos helyre költözzünk. Mikor megérkeztünk, örültem, hogy tető van a fejem felett” – utal vissza az előző szálláshelyre.
Vlada is Donbászból, Kramatorszk városából érkezett Kárpátaljára. Nem egyedül, hanem egész családjával együtt talált menedékre Nagyszőlősön. „Egy olyan család számára, mint a miénk – öt gyermek, a nővérem, a férjeink, édesanyánk – nem volt alkalmas a korábbi szállásunk” – mondja Vlada gondterhelt arccal. Az átmeneti menekültszállóban való elhelyezés kompromisszumos megoldás volt, de bíztak abban, hogy előbb vagy utóbb elkerülhetnek onnan. „Amikor ablakot nyitottam, hogy szellőztessek, az ablakkeret majdnem rám dőlt. A párkány és az ablak közötti nagy réseken húzott be a hideg még tavasszal is. Kezdetben öten éltünk egy kis szobában. Aggódtam a gyerekekért, amikor munkába mentem, mindenfelé szigeteletlen elektromos vezetékek lógtak ki a falból. Egyetlen zuhanyozón osztozott mindenki az első emeleten, függönyök nélkül és törött vízcsapokkal” – sorolja a problémákat Vlada.
A Segélyszervezetünk által felújított menekültszálló higiéniai és kényelmi körülményei azonban meggyőzték. „Az ágyak kényelmesek, vadonatúj matracokkal. Itt nyugodtan mehetek a mosdóba, mert van rajta ajtó, a vécék újak, a falak tiszták. A zuhanyzó éjjel-nappal működik. Új szekrények is vannak, nem esnek rám” – meséli megkönnyebbüléssel.
A felújított menekültszállásra költözött Ljuba és Vlada története rávilágít arra, milyen kihívásokkal kell szembenézniük azoknak, akik a háború sújtotta területekről menekülnek. Az Ökumenikus Segélyszervezet által felújított szálláshely lehetőséget teremtett számukra, hogy emberhez méltó körülmények között élhessenek, és újra otthonra találjanak az átélt traumákat követően. Bár a háború továbbra súlyos árnyékot vet életükre, a Segélyszervezet támogatása olyan esélyt biztosíthat az újrakezdésre, amitől sorsuk jobbra fordulhat.
