Adományozás

Segélyszervezetünk iraki képviselete számos humanitárius és hosszú távú fejlesztési projektet hajtott végre az országban 2016 óta. Iraki szerepvállalásunkat – aminek célja, a belső menekült családok visszatelepülésének és helyben maradásának támogatása – több nemzetközi és hazai szervezet stratégia partnereként valósítjuk meg, sok esetben a Hungary Helps Program és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával. A napokban Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár Irakba utazott és képviseletünk munkatársainak kíséretében ellátogatott a Segélyszervezet és a Hungary Helps egyik közös projektjének helyszínére is.

A Segélyszervezet iraki képviselete a Hungary Helps Program támogatásával egy pékségét épít fel és pékképzést kínál Khanke település belső menekült táborában élő nők számára. A projekt célja a táborban élő jazidi nők helyi integrációjának segítése szakmai képzés és munkahelyteremtés útján. Amíg a pékség építési folyamata zajlik, addig 96 nő számára már megkezdődött a képzés, mely során alapvető matematikai-, pénzügyi- és üzleti valamint sütési ismeretekre tehetnek szert. A megszerzett tudást később a pékségben szeretnék kamatoztatni, mint munkavállalók.

Az államtitkár úrral tett látogatás során a belső menekült tábor vezetése elmondta, hogy a Segélyszervezet által végzett munkahelyteremtést célzó programok hiánypótlók és kiemelten fontosak ugyanis a táborban élő nők számára a szaktudás szerzése az egyetlen lehetőség, hogy munkát vállalhassanak és ezáltal anyagilag is támogathassák családjaikat. A látogatás során a delegáció betekintést nyerhetett a tábor mindennapi életébe és betérhetett az egyik háztartásba is majd a Segélyszervezet munkatársai a Free Yezidi Foundation helyi partnerszervezettel közösen részletes körbevezetést nyújtottak az épülő pékség és a képzések helyszínén. Azbej Tristan államtitkár elmondta, hogy a magyar segítségnyújtás célja a helyben maradás és a helyben boldogulás segítése valamint a sokat szenvedett kisebbségek támogatása.