Adományozás

A 2,3 millió dolláros, ENSZ-támogatással megvalósuló segélyprogram több mint 20 ezer frontvonalhoz közelében élő ember megsegítését célozza. 

A frontvonalhoz közeli kelet-ukrajnai településeken a tél különösen súlyos kihívásokat jelent. A rendszeres rakéta- és dróntámadások az energetikai infrastruktúrát is károsítják, így az áramszünetek, a fűtési nehézségek és az alapvető szolgáltatások akadozása tovább növeli a háború miatt kiszolgáltatott közösségek terheit. A szeptemberben, frontvonaltól mintegy 25 kilométerre található Harkivban nyitott irodánkon keresztül lebonyolított új segélyprogram éppen ezekhezn a kihívások átvészelésében nyújt segítséget a Szumi és Harkiv megye háborús helyzettől szenvedő lakossága számára. 

Az irodanyitásról és az induló programmal kapcsolatban Gáncs Kristóf, Segélyszervezetünk elnöke hangsúlyozta: „A harkivi jelenlét számunkra nem önmagában egy új iroda megnyitását jelenti, hanem azt, hogy még közelebb kerülünk azokhoz az emberekhez, akiknek a háború és a tél egyszerre jelenti a legnagyobb kihívást. Az új program azért is bír nagy jelentőséggel jelentős, mert a háború ötödik évében a humanitárius szükségletek továbbra is jelentősek, ugyanakkor a nemzetközi humanitárius segítségnyújtáshoz rendelkezésre álló források csökkennek” 

Az ENSZ Ukrajnai Humanitárius Alapjának (UN OCHA UHF) támogatásával, helyi ukrán partnerünkkel, az ACT Alliance tagjaként működő ELEOS Ukraine-nel közösen megvalósuló programunk 2026 októbere és 2027 márciusa között zajlik két kelet-ukrajnai megyében. A komplex segélyprogram három fő területre összpontosít. 1 260 háztartásnak biztosítunk fűtési célú készpénztámogatást, amelyet a családok saját szükségleteiknek és helyi körülményeiknek megfelelően használhatnak fel. Emellett 4 950 ember részesül téli túlélési segélycsomagban, amelyek többek között hálózsákot, matracot, hőtartó takarót, powerbankot, termoszt és világításhoz használható eszközöket tartalmaznak.

„A frontvonalhoz közeli településeken a tél nem egyszerűen kényelmetlenséget jelent: a fűtés, a világítás, az energia és sok esetben az ivóvíz biztosítása is komoly kihívássá válhat. A most induló programmal nemcsak egyes családokat szeretnénk támogatni, hanem olyan közösségi megoldásokat is segítünk, amelyek egy-egy lakóközösség számára teszik lehetővé az alapvető életfeltételek fenntartását. A harkivi iroda pedig abban segít, hogy a helyi szükségletekre még gyorsabban és pontosabban tudjunk reagálni” – mondta Dékány Bence, nemzetközi programjainkért felelős igazgatónk. 

A támogatás harmadik, közösségi fókuszú elemeként 78 lakóközösségnek, illetve tömbháznak is nyújtunk közösségi készpénztámogatást, összesen mintegy 13 650 lakost elérve. A frontvonalhoz közeli településeken különösen nehéz helyzetben vannak a sokemeletes épületek lakói, hiszen egy-egy áramkimaradás, illetve a vízellátás vagy a fűtés akadozása egyszerre több száz ember mindennapjait nehezítheti meg. A közösségi támogatással ezért olyan szükségmegoldások kialakítását és fejlesztését is segítjük, amelyek az energia- és vízellátás, valamint az épületek működtetésének fenntartását szolgálják. 

Közel három évtizedes ukrajnai jelenlétünk történetében a 2022-ben indult segélyprogram minden tekintetben az egyik legjelentősebb szerepvállalás – az elmúlt négy és fél évben a nemzetközi, kormányzati, vállalati, egyházi partnerek és magánadományozók összefogásával 1 millió, a háború miatt szükséget szenvedő embert tudtunk támogatni Ukrajnában és Magyarországon egyaránt. A megerősített helyszíni jelenlétnek köszönhetően folyamatosan nyomon követjük a változó szükségleteket, és a helyi tapasztalatokra építve gyorsabban juttathatjuk el a segítséget azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.