Adventi Adománygyűjtés – 30 éve az összefogás erejével
Idén harmincadik alkalommal indulunk el ugyanazon az úton, ugyanazzal a hittel, mint 1996-ban, amikor néhány üres persellyel és a hit erejével hirdettük meg az első Adventi Adománygyűjtést. Egy maroknyi kékpólós reménye volt csak ez, hogy lesznek, akik a saját tökéletes karácsonyukon túl, másokért is készek tenni: nélkülözőkért, bajbajutottakért.
Mára Magyarország legnagyobb ünnepi összefogásává vált az adománygyűjtés, melynek szimbólumává lett szeretet.éhség. mézeskalácsszív magyarok százezrei számára jelent egyet a karácsony egyik legfontosabb üzenetével: a cselekvő szeretettel, a hiányt szenvedők támogatásával.
Csatlakozz Te is, hogy egész évben ÉTELT, OTTHONT és ESÉLYT tudjunk biztosítani a rászorulóknak!
Ha más módon segítenél, az alábbi bankszámlaszámra tudod elküldeni támogatásod: 11705008-20464565
Kiemelt híreink:
Harminc alkalom története – az összefogás ereje
Három évtized alatt sok minden történt velünk. A Segélyszervezet bővülő közössége újra és újra bizonyította a segítség és az összefogás erejét – árvizek, vörösiszap-katasztrófa, világjárvány és háború idején is.
Sok minden megváltozott körülöttünk:
az adománygyűjtés technikája a perselyektől és csekkektől eljutott a zsebünkben lapuló okostelefonokig, és talán sok családban már az adományozni tudó személyek sem ugyanazok, hiszen a szolidaritás értéke generációról generációra száll tovább.
Átutalás és csekk
Átutalással a 11705008-20464565-ös adományszámlaszámra vagy csekkes befizetéssel. További információ ide kattintva.
1353
A 1353-as adományvonalra indított minden hívás vagy sms 500 forint adományt jelent.
TESCO-kupon
A Tesco áruházak kasszájánál vásárolható 300 forintos adománykupon megvételével is tudsz segíteni, amely november 17-től december 31-ig lesz elérhető.
Advent Bazilika Adománypont
Adománypontunkat és -boltunkat november 14-től december 22-ig megtaláljátok az Advent Bazilika vásárban.
De egy valami nem változott:
a célunk ma is ugyanaz, mint harminc alkalommal ezelőtt, hogy a szeretetből kézzelfogható segítség legyen. Ez a segítség ma is folytatódik – egész évben!
Adventi Adománygyűjtésünknek kettős célja van
Nemcsak adventkor segítünk. A te adományod egész évben életeket változtat meg, hiszen ez az egyre szélesedő ünnepi összefogás teszi lehetővé, hogy a Segélyszervezet ne csak ünnepekkor, de egész évben hatékonyan tudja segíteni a nélkülözőket és bajbajutottakat, ételt, otthont, esélyt adva a rászorulóknak.
Adományodnak köszönhetően
Ünnepekkor:
Meleg vacsorát, tűzifát és ünnepi élményt adunk a nélkülözőknek, hogy az étel, az otthon és a közösség öröme mindenkihez eljusson.
Beszéljenek a videók! - Ünnepi összefogás
Adventi Adománygyűjtés 2025
Adományozóinknak és partnereinknek köszönhetően 2025-ben 600 ezren csatlakoztak felhívásunkhoz és a korábbi évek eredményeit is meghaladva 400 millió forintot gyűjtöttünk össze.
Köszönjük minden adományozónknak, partnerünknek és önkéntesünknek, hogy hozzájárult ahhoz, hogy 2025-ben is ÉTELT, OTTHONT, ESÉLYT biztosíthatunk a bajbajutottaknak és rászorulóknak.
30 éve és most
Néhány üres persely templomokban, és a hit az emberi jóságban… így indult útjára 30 évvel ezelőtt az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtése, amely mára Magyarország legnagyobb ünnepi összefogásává vált az adománygyűjtés, melynek szimbólumává lett szeretet.éhség. mézeskalácsszív magyarok százezrei számára jelent egyet a karácsony egyik legfontosabb üzenetével: a cselekvő szeretettel, a hiányt szenvedők támogatásával.
Élménynap gyerekeknek a Bazilikánál
Egy osztálynyi Tóalmásról érkező gyermek számára szerveztünk élményekben gazdag egész napos programot az Budapesten, az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén. A zömében 6-10 éves korosztályú, a Segélyszervezet látókörében lévő nehéz körülmények között élő családokból érkező gyerekek egyik csoportja a mézeskalács tésztájának gyúrásába, szaggatásába és sütésébe kapcsolódott be, egy másik csapat pedig az elkészült süteményeket díszítette föl. Míg a gyermekek harmadik csoportja a szüleiknek, testvéreiknek készített ajándékot, a negyedik csapat számára ajándéktasak készítő kézműves-foglalkozást tartottak a szervezet önkéntesei.
Adventi Adománygyűjtés 2024 - családok támogatása
Az első összeállított szeretet.éhség. csomagjainkat Tímeáék kapták: a három lány és édesanyjuk egy régi vendéglátóhelyből kialakított albérletben él, nehéz körülmények között.
Megérkezésünkkor nagyon örültek a finomságoknak, emellett új ruhákat és játékokat is tudtunk biztosítani számukra. A legnagyobb örömet viszont a karácsonyi díszekkel okoztuk nekik, melyekkel rögtön el is kezdték becsempészni otthonukba az ünnepi hangulatot.
Adventi Adománygyűjtés 2024.
Adományozóinknak és partnereinknek köszönhetően 2024-ben 600 ezren csatlakoztak felhívásunkhoz és a korábbi évek eredményeit is meghaladva 380 millió forintot gyűjtöttünk össze.
Köszönjük minden adományozónknak, partnerünknek és önkéntesünknek, hogy hozzájárult ahhoz, hogy 2025-ben is ÉTELT, OTTHONT, ESÉLYT biztosíthatunk a bajbajutottaknak és rászorulóknak.
Lékai-Kiss Ramóna hív összefogásra!
A megélhetéshez szükséges kiadások növekedése, az emelkedő élelmiszer árak sok családot nehéz helyzetbe hoznak.
Hisszük, hogy közös társadalmi érdekünk, hogy ott legyünk azok mellett, akiket ez a gazdasági válság most még kilátástalanabb helyzetbe sodor. Csatlakozz Adventi Adománygyűjtésünkhöz, hogy az összefogás erejével országszerte valamennyi intézményünkben folytathassuk a rászorulók támogatását, ételt, otthont és esélyt adva a legszegényebbeknek!
Az év 365 napján:
Évente több ezer adag meleg étellel, lakhatási támogatással és képességfejlesztéssel adunk esélyt a legnehezebb sorsú családoknak és gyerekeknek.
Videók (nem)mindennapi munkánkról
Segítség 30x365 - Debrecen
Segítség 30x365 - Olaszliszka
Segítség 30x365 - Sopron
Segítség 30x365 - Miskolci Közösségi Pont
Segítség 30x365 - Szendrő
Segítség 30x365 - Eger
Segítség 30x365 - Gyula
Segítség 30x365 - Szolnok
Segítség 30x365 - Olaszliszkai Biztos Kezdet Gyerekház
Segítség 30x365 - Miskolci Krízisambulancia
Hogyan segítünk?
Segíts te is!
Köszönet – harminc alkalom közös története
Harminc alkalom, három évtizednyi bizalom, és számtalan segítő kéz. Ez az összefogás tette lehetővé, hogy a Segélyszervezet ne csak karácsonykor, hanem egész évben ételt, otthont és esélyt adjon a rászorulóknak.
Köszönjük, hogy részese vagy ennek a történetnek! ❤️ Köszönjük, hogy idén is velünk tartasz!