Viharkár - Kaposvár
Segítek
Adományozás

30 éve az összefogás erejével

Az Ökumenikus Segélyszervezet 1991 óta, azaz idén éppen 30 éve segíti az összefogás erejével a nélkülözőket és bajbajutottakat. Az immár hagyományosnak számító novemberi mézeskalácsszív-díszítő rendezvényén ezért idén nem csak a 1353-as adományvonalon és a www.segelyszervezet.hu honlapon támogatható szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtését indította el, hanem megemlékezett a szervezet megalakulásának kerek évfordulójáról is. A közös díszítést követő figyelemfelhívó akcióval és egy karácsonyi zenés koncerttel egybekötött alkalmon együtt ünnepeltek a munkatársak, önkéntesek, alapítók és partnerek.

A budapesti Eiffel Műhelyházban november 17-én tartott rendezvényen részt vett Lévai Anikó jószolgálati nagykövet, több egyházi vezető és jelen voltak a segélyszervezetet támogató ismert önkéntesek, többek között: Wolf Kati énekes, Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, Katus Attila sportaerobik világbajnok, Ekler Luca paralimpiai bajnok atléta, Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, Vincze Ottó válogatott labdarúgó, Rátonyi Krisztina és Lékai-Kiss Ramóna műsorvezetők, valamint Bánki Benjámin slammer. A közösen díszített mézeskalácsokból egy a jeles évfordulóra utaló 30-as számot, illetve a segélyszervezet 1353-as adományvonalát megformáló óriásinstallációt díszítettek ki a résztvevők.

Ünnepi köszöntőjében Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára köszönetet mondott az Ökumenikus Segélyszervezet eddigi munkájáért és újabb eredményes harminc évet kívánt. Mint mondotta, a szervezet egy magyar sikertörténet a hazai gondoskodáspolitikában, a legjobb erényekkel rendelkező közösség jellemzőit hordozza magában. Nem helyettesít, hanem mindig kiegészít. Az egyén segítése mellett nagy hangsúlyt helyez a közösségépítésre, tevékenysége a társadalom szociális biztonságának első lépése. Szent-Iványi Ilona, a szervezet felügyelőbizottsági elnöke beszédében az ökumenikus összefogás erejét hangsúlyozta, mely alapításától fogva összetartja a segélyszervezetet. Hozzátette: fontos, hogy egy nyitott közösségről van szó, amelynek sikeréhez nagyban hozzájárul, hogy a legkülönbözőbb partnerekkel képes összefogni határainkon innen és túl. Az egyházak kinyújtott karjaként alapított kezdeti kisebb közösség mára nemzetközileg is elismert nagy testvéri közösséggé vált. Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kiemelte: ez a nap egyrészt a munkatársakról, alapítókról, vezetőségi tagokról, a támogatókról, az önkéntesekről és jószolgálati nagykövetekről szól, másrészt arról a több százezer emberről, akiket az Ökumenikus Segélyszervezet eddig támogatott, illetve támogat. Az elmúlt évtizedekben sok munkát végeztek el és sok eredményt értek el, de a kevésbé sikeres esetek tapasztalatainak levonása – mert így igaz, így valós az elmúlt 30 év – is erősítette a szervezetet. Az elnök-igazgató kiemelte: büszkék, hogy valódi magyar segélyszervezetként végzik a munkájukat, rengeteg nemzetközi tapasztalattal, melyet mind beépítettek tevékenységük módszertanába. A jókívánságokra reagálva Lehel László elmondta, a kormányzat erős és jó partnere a segélyszervezetnek az utóbbi tíz évben. Beszédét a jövőre mutatva Lévai Anikó jószolgálati nagykövet kedvelt mondásával zárta: “a jól végzett munkát Isten újabb feladatokkal hálája meg!”