Adományozás

Kuponos adománygyűjtés az ukrajnai menekültek segítéséért

Március 2. és 18. között kaphatók a Tesco áruházakban azok a 250 forintos adománykuponok, melyekkel a vásárlók az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai humanitárius segélyprogramját támogathatják. Stratégiai partnerként az áruházlánc rendszeresen részt vesz a szervezet adománygyűjtő kampányaiban, és a mostani rendkívüli helyzetre is azonnal reagált.

A kuponok értékesítéséből befolyó összeget a Tesco megduplázza, hogy ezzel is segítse a háború elől menekülőket. A kuponok az áruházakon túl hamarosan online, a Tesco Otthonról szolgáltatásából is elérhetők lesznek.

Ismét kuponos adománygyűjtést hirdetett a Tesco az Ökumenikus Segélyszervezettel karöltve. Az akció ezúttal a háború miatt otthonukat elhagyni kényszerülő menekültek segítését célozza. A Tesco áruházak pénztárainál egyelőre március 2. és 18. között kaphatók adománykuponok 250 forintértékben. A kuponok emellett várhatóan a hét második felétől a Tesco online szolgáltatásában is megvásárolhatók lesznek 250, 500 valamint 1000 forint értékben.

Pálinkás Zsolt, a Tesco vezérigazgatója elmondta:

Több mint egy évtizede ápolunk stratégiai partnerkapcsolatot az Ökumenikus Segélyszervezettel, és veszünk rendszeresen részt a hátrányos helyzetűeket segítő adománygyűjtő programjaikban. Kötelességünknek érezzük, hogy egy ilyen rendkívüli helyzetben is ott legyünk mellettük, és támogassuk azokat, akiknek a leginkább szükségük van rá. A hétvégén indítottuk el az első kamion tartósélelmiszer-adományunkat több mint 24 ezer termékkel a szervezet kárpátaljai képviselete számára, és tegnap újabb szállítmány indult Vásárosnaményból. A minél hatékonyabb segítség érdekében rendkívül rövid átfutási idővel vágtunk bele a jelenlegi kuponos akcióba, és bízunk benne, hogy vásárlóink és kollégáink közül minél többen, ahogy eddig, úgy most is hozzájárulnak a rászorulók támogatásához. Mi azzal szeretnénk biztatni őket, hogy a kuponok értékesítéséből március 18-ig befolyt összeget megduplázzuk.

„Egy ilyen hirtelen jött krízishelyzetben a segítőknek is minden létező segítségre szükségük van. Rendkívül hálásak vagyunk, hogy a Tesco az elsők között vette fel velünk a kapcsolatot, és a tettek mezejére lépve máris sokaknak segíthettünk közösen. Azóta is folyamatosan egyeztetünk az igények függvényében az együttműködés további lehetőségeiről, melynek egyik eredménye az áruházi kuponos adománygyűjtés elindulása. A Tescóban zajló hasonló akcióinkkal kapcsolatban nagyon pozitív a tapasztalatunk, évről-évre jó látni, mennyien támogatják kuponvásárlásaikkal a nélkülözőket. Reméljük, hogy ezúttal is sokan csatlakoznak a kezdeményezéshez, lehetőséget adva ezzel számunkra a menekültek folyamatos ellátásához” – mondta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

Határtalan segítség programjával az Ökumenikus Segélyszervezet azonnali segítséget nyújt azoknak, akik kénytelenek voltak mindenüket hátrahagyni, és a háború hatásai miatt nélkülözőkké váltak. Megerősített beregszászi központján keresztül a szervezet akár több tízezer térségbe érkező menekült ellátását képes támogatni, határmenti segítőpontján pedig élelemmel, teával, takarókkal, higiéniás cikkekkel és információnyújtással segíti a határátlépésre várakozókat. Míg magyarországi intézményei szükség esetén fogadni is tudják a menekült családokat.

Segíts Te is a háború elől menekülőknek! Én is segítek