Adományozás

Óriási mézeskalácsszív-díszítési akcióval hívták föl sztárok a figyelmet az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtésére

A tört mézeskalácsszív mára talán már mindenki által ismert emblémájává vált az Ökumenikus Segélyszervezet Adventi Adománygyűjtésének. Az immár 27. alkalommal megszervezett, mára az ország legnagyobb ünnepi összefogásává nőtt adománygyűjtéshez évről évre emberek százezrei csatlakoznak, lehetővé téve, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet ne csak ünnepekkor, hanem egész évben segíteni tudja a nélkülöző és bajbajutott családokat. Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik az év 365 napján, ételt, otthont, esélyt adva a rászorulóknak. A többszörösére megnövekedett energiaárak, az égbe szökő élelmiszerárak ennek a segítségnyújtásnak a folytatását is veszélyeztetik, éppen akkor, mikor sok családnak nagyobb szüksége van rá, mint valaha. Az Adventi Adománygyűjtés célja nem egy egyszeri ajándékozás csupán, azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből és esélyt adjon a rászoruló családoknak a felzárkózásra, a gyermekeknek pedig segítsen a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében a legnehezebb körülmények között is.

Az országos összefogás részeként megszervezett nagy mézeskalács díszítő rendezvényen 1353 szívecske készült, utalva a szervezet adományvonalára. A mézeskalácsok a rendezvényt követően rögtön a Segélyszervezet Adománypontjára kerültek, mivel régi hagyománya az akciónak, hogy a segélyszervezet önkéntesei az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjához érkező támogatóknak egy mézeskalács szívvel köszönik meg a pénzadományokat.

A budapesti Akvárium Klubban Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatójának vezetésével önkéntesek serege, köztük olyan népszerű sportolók mint Berki Krisztián, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Katus Attila, Kiss Gergely, Lőrincz Tamás, Siklósi Gergely, Szuromi Tímea, Telegdy Ádám, énekesek mint Wolf Kati és Vastag Csaba, olyan színészek és műsorvezetők mint Gál Petra, Harsányi Levente, Holdampf Linda, Iszak Eszter, Kardos Eszter, Lékai-Kiss Ramóna, Mezei Léda, Rátonyi Kriszta, Som-Balogh Edina, Szabados Ágnes, Szabó Erika, Trokán Anna és Vanya Tímea díszítették ki az 1353 darab szívecskét.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: A mai akcióval arra szeretnének rámutatni, hogy a rendkívüli kihívások miatt rendkívüli összefogásra van szükség, hogy továbbra is ott lehessenek azok mellett, akiket a gazdasági válság még kilátástalanabb helyzetbe sodor. Az ismert közéleti személyiségek sokasága azt szimbolizálja, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet egy közösség, amely a széles körű összefogás erejével tud segíteni a rászoruló családokon. Az Adventi Adománygyűjtéshez most bárki egyszerűen tud csatlakozni a 1353-as adományvonal hívásával tárcsázásonként 250 forintot adományozva a rendkívül nehéz helyzetbe kerül embertársaink megsegítésére.

Hogyan lehet csatlakozni az összefogáshoz?

  • 1353-as adományvonalon hívásonként illetve sms-enként 250 forinttal lehet adományozni
  • Aki rendelkezik bankkártyával, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is.
  • A segélyszervezet az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjában, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a látogatóktól. A helyszínen lehetőség nyílik megismerkedni a Segélyszervezet munkájával, az adományboltban pedig a Segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni!
  • Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a Segélyszervezet munkáját december 24-ig.
  • nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal
  • Önkéntesként: az Ökumenikus Segélyszervezet idén is várja mindazok jelentkezését az onkentes@segelyszervezet.hu címen, akik szívesen segítik adománygyűjtést.