Több mint 800 ezer menekültnek segített a háború három éve alatt az Ökumenikus Segélyszervezet történetének legnagyobb humanitárius segélyprogramja
A 2022. február 24-én kitört orosz-ukrán háború bajbajutottjait segítő segélyprogram az Ökumenikus Segélyszervezet történetének eddigi legnagyobb humanitárius szerepvállalása mindezidáig 832 ezer bajbajutottat segített összesen 20 milliárd forint értékben. Míg Ukrajna középső és nyugati részén a belső menekültek hosszú távú támogatása, a frontvonalhoz közel eső területeken továbbra is a túléléshez szükséges azonnali segítség van a Segélyszervezet munkájának fókuszában. Azokon a területeken pedig, ahol a front korábban vonult át, már a helyreállításban vállalnak szerepet az ökumenikusok. A magyar kormánnyal együttműködésben, a korábbi Kijev környéki harcokban súlyosan megrongálódott oktatási intézmények helyreállítása és a helyi közösséget szolgáló intézmények létrehozása valósulhatott meg. Az Ukrajna szerte 23 megyét érintő, nemzetközi jelentőségű segélyprogram a Magyarországra érkező menekültek megsegítésére is kiemelt figyelmet fordít. A Segélyszervezet továbbra is a háború okozta szenvedés enyhítésére törekszik, azonban az immár negyedik évébe lépő konfliktus negatív hatásai egyre súlyosbodnak, nőnek a humanitárius szükségletek, a helyzetet tovább nehezíti a világszerte tapasztalható forráshiány.
Az Ukrajnában több mint negyedszázados jelenléttel bíró Ökumenikus Segélyszervezet a háború kitörésének napján azonnal megkezdte humanitárius segélyprogramját mind Ukrajnában, mind pedig Magyarországon. Országos adománygyűjtést hirdetett és megszervezte a segítségnyújtás logisztikai hátterét is. Ukrajnában mára országos jelenlétet épített ki: beregszászi központja mellett először Lvivben, majd Kijevben és Dnyiproban hozott létre humanitárius irodákat. Ezeken keresztül, illetve helyi partnerhálózatával való együttműködésben az eltelt évek alatt Ukrajna 23 megyéjében nyújtott segítséget, a kárpátaljai Beregszásztól Herszonig. Helyszíni beágyazottságának, illetve több évtizedes tapasztalatának köszönhetően az Ökumenikus Segélyszervezet vezető szerepet tölt be az ACT Alliance nemzetközi szövetség nagyszabású ukrajnai segélyezési tevékenységében. Az egyházi hátterű összefogáson túl az ENSZ szakosított szerve által létrehozott Ukrajna Humanitárius Alap stabil partnereként pedig frontvonalhoz közeli településeken támogatja a rászorulókat.
A Magyarországra menekülőket segítő szolgáltatásai ma már a 2022 nyarán megnyitott Ukrajnai Menekülteket Támogató Központban folyamatosan elérhetőek. A határ mindkét oldalán végzett munka mára szerteágazó segélyprogrammá nőtte ki magát, kézzelfogható, természetbeni támogatástól a készpénzes segítségen át a pszichoszociális tanácsadásig és az újjáépítésig. A segélyprogram a háború harmadik évében a frontvonalhoz közel fekvő és nehezen megközelíthető területek lakosságának támogatására helyezte a hangsúlyt, és egyetlen magyar szervezetként a következő időszakban is ezeken a területen tervezi erősíteni jelenlétét a Segélyszervezet. Itt a napi túléléshez továbbra is élelmiszerre, alapvető higiéniai termékekre, téli tüzelőre van szüksége a családoknak, valamint óvóhelyek kialakítására és felszerelésére. Fontos marad továbbra is a készpénzes támogatás, ami a legrugalmasabb támogatást biztosítja a belső menekült családok részére. A Segélyszervezet emellett az iskolák, óvodák helyreállítását célzó programjain keresztül a viszonylagos normalitáshoz való visszatérést is támogatja az elhúzódó háború ellenére.
A három éve tartó háború okozta kihívásokra válaszokat adó humanitárius program eddigi szakasza magán- és vállalati adományozók, egyházak, Magyarország Kormánya, továbbá nemzetközi partnerszervezetek összefogásával valósult meg. A szomorú évfordulón az Ökumenikus Segélyszervezet köszönetet mondd a támogatók összefogásáért, de egyúttal emlékeztet is, hogy az elhúzódó krízis miatt még sokáig szükség lesz a háborúból menekülők, illetve annak hatásait megszenvedők segítésére.
Segítség Ukrajnában – 36 hónap számokban
A háború kitörése folyamatosak a főként tartós élelmiszerből, higiéniai és gyermekápolási cikkekből, generátorokból vagy éppen gyógyszerből álló természetbeni segélyek, melyek össztömege az elmúlt három év során a 2300 tonnát is meghaladta. A Segélyszervezet Ukrajnában több mint 300 menekültszállást tudott támogatni tárgyi adományokkal, többet pedig alapvető háztartási gépekkel, eszközökkel is felszerelt, illetve részt vállalt több ilyen ingatlan felújításában is.
Az elmúlt három évben a Segélyszervezet a háború következtében traumatizált emberek mentális egészségének megőrzéséért is sokat tett. Helyi partnerszervezeteivel együttműködésben pszichoszociális és jogi segítséget, művészeti-, zenei-, és pszichoterápiát nyújt, összesen 89 ezer embert érve el a tevékenységeken keresztül Ukrajna-szerte. A Segélyszervezet egyének és közösségek személyre szabott támogatására létrehozott segítségformái egyaránt célzott segítséget nyújtanak a háború következtében szükséget szenvedőknek. A nemzetközi partnerek támogatásával indított készpénzes krízis támogatási programjának keretében eddig összesen 57 ezer egyént, míg közösségi pályázataival – 176 szervezet és gyülekezet támogatásával – több mint 130 ezer bajbajutottat segített.
A háború elhúzódása miatt az Ökumenikus Segélyszervezet nagy hangsúlyt fektet a hosszú távú projektekre az újjáépítés és fejlesztés területén a harcok sújtotta ukrajnai településeken. Ennek keretében oktatási és szociális intézmények, menekültszállók és óvóhelyek újultak meg, illetve jöttek létre összesen mintegy 4 milliárd forint értékben. A kárpátaljai Nagyszőlősön egy régi kollégium épületét teljeskörűen felújítva 200 fős menekültszállást, Beregszászon pedig 9 egyedülálló, többgyermekes belső menekült anya számára biztonságos átmeneti tartózkodást nyújtó anyaotthont hozott létre a Segélyszervezet. Az oktatási- és szociális intézmények, illetve menedékhelyek, óvóhelyek felújítása vagy létrehozása mellett 530 háborúban megsérült magánház rendbehozatalához is hozzájárult az Ökumenikus Segélyszervezet. A magyar kormánnyal stratégiai együttműködésben Bucsában mentőállomást, Zahalciban pedig konténeróvodát, Szinyakban pedig egy postai és önkormányzati funkciókkal is bíró egészségügyi központot adott át az Ökumenikus Segélyszervezet. Az együttműködés keretében Zahalci harcokban súlyosan megrongálódott iskolája is megújul, az iskola várhatóan nyár folyamán nyitja meg újra kapuit.
A hazánkba érkező háborús menekültet komplex módon segíti az Ökumenikus Segélyszervezet
A Magyarországon otthonra találó menekültek ellátásának érdekében Budapest belvárosában az Ökumenikus Segélyszervezet létrehozta az Ukrajnai Menekülteket Támogató Központját. Az intézmény egyrészt olyan kézzelfogható segélyáruval támogatja a menekülteket, mint az élelmiszer, higiénés eszközök, ruházat vagy gyermekápolási eszközök, miközben kiemelt hangsúlyt fektet az integrációt segítő szolgáltatásokra is a jövőjüket Magyarországon tervezők számára. Az oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz jutásban, a munkavállalás elősegítésében, az állami adminisztratív eljárások ügyintézésében, továbbá pszichológiai nehézségek kezelésében, jogi ügyekben, illetve felnőttképzések mellett a gyermekek gondozásában és a nyelvtanulás terén is segítenek a központ munkatársai. Az intézményhez tartozó Közösségi Térben pedig ukrán családok gyermekei számára tartanak napi szintű (művészeti, illetve zenei) terápiás és fejlesztő foglalkozásokat, így segítve őket a traumák feldolgozásában. Ukrajnai Menekülteket Támogató Központjában a kapcsolaton belüli erőszak menekült áldozatai számára személyesen igénybe vehető krízisambulanciát és online anonim tanácsadási lehetőséget is üzemeltet Ökumenikus Segélyszervezet az UNHCR-rel együttműködésben.
Az ukrajnai segítségnyújtás jövője
A Segélyszervezet munkája nyomán megvalósuló széleskörű – kormányzati, nemzetközi, céges, egyházi partnerek és magánadományozók által támogatott – összefogás kiemelkedő eredményeket ért el az elmúlt három évben, azonban a háború hosszú távú következményei miatt a rászorulók további támogatása a jövőben is elengedhetetlen lesz. Az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai menekülteket segítő munkájáról a https://ukrajna.segelyszervezet.hu weboldalon lehet bővebben olvasni, ahol lehetőség van a segélyprogram támogatására is.