Adományozás

Október közepén hirdettük meg közös országos mesekönyvgyűjtő akciónkat a Foxposttal. Az akcióhoz könnyen lehetett csatlakozni, mivel a kiválasztott könyveket a Foxpost országosan elérhető, több mint 700 csomagautomatájának egyikébe kellett csak elhelyezni. A minden várakozást felülmúló kezdeményezés során 67 raklapnyi könyv érkezett, amit önkéntesek válogattak szét korosztályok, illetve típus szerint. Az adományokat országos intézményhálózatunkban, illetve a látókörünkben élő gyerekek, továbbá partnerintézmények számára juttatjuk el.

Az első könyvadományokat a Szolnokon található családok átmeneti otthonában élő családok gyermekei vehették át Mikulás napján. Szolnokon összesen mintegy 300, a Segélyszervezetünk és partnerszervezeteink látókörében élő gyermek részesül az adományból.

A meseolvasással, énekléssel színesített ajándékátadás alkalmával Sándorné Pólik Róza, a szolnoki átmeneti otthonunk vezetője elmondta, hogy az ünnepi időszakban érkező adományok nagymértékben segítik a gondjaikra bízott gyermekes családokat, hiszen például ma, Mikulás napján is kapnak ajándékot a rászoruló gyerekek. Különösen is fontos, hogy a Foxposttal közös országos segélyakció során minőségi adományok érkeztek, melyeknek köszönhetően azok a szülők, akik amúgy nem jutottak volna hozzá ilyen könyvekhez, az esti meseolvasások alkalmával értékes időt tudnak eltölteni gyermekikkel.

A segélyakció kapcsolódik Adventi Adománygyűjtésünkhöz. Intézményeink nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik az év 365 napján, ételt, otthont, esélyt adva a rászorulóknak. A többszörösére megnövekedett energiaárak, az égbe szökő élelmiszerárak ennek a segítségnyújtásnak a folytatását is veszélyeztetik, éppen akkor, mikor sok családnak nagyobb szüksége van rá, mint valaha. Az Adventi Adománygyűjtés célja nem egy egyszeri ajándékozás csupán, azért gyűjtünk, hogy kitörési pontokat tudjunk kínálni a szegénységből és esélyt adjon a rászoruló családoknak a felzárkózásra, a gyermekeknek pedig segítsen a szegénység okozta hátrányaik leküzdésében a legnehezebb körülmények között is.

Hogyan lehet csatlakozni az összefogáshoz?

  • 1353-as adományvonalon hívásonként illetve sms-enként 250 forinttal lehet adományozni
  • Aki rendelkezik bankkártyával, a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat, de természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is.
  • A segélyszervezet az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén felállított Adománypontjában, ahol önkéntesek fogadják a pénzadományt a látogatóktól. A helyszínen lehetőség nyílik megismerkedni a Segélyszervezet munkájával, az adományboltban pedig a Segélyszervezet intézményeiben készített ajándéktárgyak vásárlásával lehet segíteni!
  • Az ország bármelyik Tesco áruházának vevői 250 forintos adománykuponok vásárlásával támogathatják a Segélyszervezet munkáját december 24-ig, melyek december 1-től már online is elérhetők a Tesco Otthonról felületén 250, 500, valamit 1000 forint értékben.
  • nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokba dobott vagy csekken felajánlott adománnyal
  • Önkéntesként: az Ökumenikus Segélyszervezet idén is várja mindazok jelentkezését az onkentes@segelyszervezet.hu címen, akik szívesen segítik adománygyűjtést.