Esma a sátra előtt ül, ősz hajába bele-belekap a tengeri szellő. Szóba elegyedünk, de kér, ne fotózzam, mert fél a következményektől. „Ketten élünk ebben a sátorban a férjemmel” – mutat a tengerparti korzón felállított piros horgászsátorra. „A főbérlőtől kaptuk. Nyilván, jobb mint a semmi, de teljesen ki vagyok szolgáltatva a segítőknek: nincs hűtő, nem tudok mivel főzni. Az étel, amit minden nap kapunk, gyakorlatilag ehetetlen. Ezért néha visszamerészkedem a lakásba, pedig nem lenne szabad. A férjem retteg, így nekem kell.” Mi lehet a kiút a helyzetéből, kérdezem – ő, akárcsak mások, konténerotthont szeretne. Az igénylők nagy számából kifolyólag viszont jó ideig csak várhat helyzete javulására.
Március eleje óta mást sem csinál, csak vár, és a tengert nézi. „Onnan fog jönni – nem az a kérdés, hogy jön-e, hanem hogy mikor. Így nem lehet aludni sem.” Gyűrött arca sok szenvedésről árulkodik. Kérdésemre, hogy pontosan mire gondol, így felel: „Ciprus és Iskenderun között húzódik egy tektonikai törésvonal, ahol eddig nem volt aktivitás. Azok a szakértők, akik ezt a rengést megjövendölték, most azt mondják, hogy itt várható a következő csapás. Minket meg ide költöztettek, 3 méterre a víztől, 40 centire a tengerszinttől” – utal Esma arra az eshetőségre, hogy egy víz alatti rengés szökőárt idézne elő, ami jelenlegi helyzetükben nem hagyna sok esélyt nekik a túlélésre. Sátraikat végül nem cunami, hanem szélvihar által korbácsolt hullámok mossák el hetekkel később, amint ezen a közösségi médiás bejegyzésen is látható.