Adományozás

Ukrajna – Határtalan segítség

Segítsünk együtt a háború elől menekülőknek!

Ukrajnában milliók számára vált kézzelfogható valósággá a háború. Családok, idősek és fiatalok keltek útra a harcok sújtotta területekről.

Az Ökumenikus Segélyszervezet azonnali segítséget nyújt azoknak a menekülőknek és menekülteknek, akik kénytelenek voltak mindenüket hátrahagyni, és átfogó segélyprogramot indított a háború hatásai miatt nélkülözők támogatására.

Országos adománygyűjtést hirdetünk a szomszédos országban kialakult háborús helyzet miatt szükséges humanitárius segélyprogramunk támogatására.

<b>Segítsünk</b> együtt a háború elől <b>menekülőknek!</b>

Hogyan segítünk?

Kárpátalja – segítség a menekülteknek és a helyben maradóknak Ukrajnában

Megerősítettük beregszászi központunkat, mely jelentős szerepet vállal a több százezer térségbe érkező belső menekült ellátásában. A kialakult élelmiszer- és áruhiányt Magyarországról indított szállítmányokkal enyhítjük, melyek kezelésére új raktárközpontot hozunk létre.

Több mint 200 menekült szállót és helyi szociális intézményt támogatunk Kárpátalja mindegyik járásában. Emellett azokat a helyben maradó rászorulókat is támogatjuk, akik a háború következményei miatt nélkülöznek. Munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk a jelentős magyar lakossággal bíró településekre.

.

Lemberg – nemzetközi összefogás a menekültekért Ukrajnában

Lembergben humanitárius központot és raktárbázist hoztunk létre, hogy hatékonyan tudjuk segíteni a térségbe érkező menekülteket és a befogadó közösségeket. A kézzelfogható segítség mellett figyelmet fordítunk a gyermekek speciális igényeire és a pszichoszociális segítségnyújtásra is.

A magyar adományozók szolidaritását kifejező adományok célba juttatásán túl az ACT Alliance tagjaként lembergi irodánk koordinálja az egyházi hátterű segélyszervezeteket tömörítő nemzetközi szövetség segélyprogramját.

Segítség Ukrajna 10 régiójában

Segélyszervezetünk több helyi partnerszervezettel szoros együttműködésben végzi munkáját Ukrajnában. Az adott városban, régióban már több éves, évtizedes tapasztalattal rendelkező szervezetek révén személyre szabott, gyors és hatékony segítséget tudunk nyújtani a háború által leginkább érintetteknek.

Az együttműködések egy része már 2015 óta tart, a háború kitörése után pedig még szorosabbá vált. Ezeknek is köszönhető, hogy az egyik első nemzetközi segélyszervezetként kezdhettük meg a segítségnyújtást Délkelet-Ukrajnában. Helyi partnereink közé tartozik a Santis Alapítvány Zaporizzsjában, a Zlatograd Alapítvány Dnyipróban, a Liga Women Cserkasziban és Poltavában, valamint az Etalon Alapítvány Ivano-Frankivszkban.

Magyarország – menekültek befogadása, elhelyezése

Több intézményünkben, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon krízisszállásokat hoztunk létre, ahol átmeneti időre fogadjuk és segítjük a hazánkba érkező menekülteket. Partnereink felajánlásainak köszönhetően további jelentős szálláskapacitással is rendelkezünk, így szükség szerint menekült családok százainak nyújtunk menedéket.

A vonattal Budapestre érkezőknek a BOK Sportcsarnokban kialakított humanitárius tranzitponton nyújtunk segítséget.  Más hazai karitatív szervezetekkel váltásban azonnali helyszíni ellátással és információközléssel támogatjuk az úton lévő menekülteket.
A repülőtéren egy gyerekbarát segítségpont felállításával és működtetésével, valamint az átmeneti szálláshelyekre szállítással segítjük a továbbutazásra várakozó menekült családokat.

Ukrajnai munkánk háttere

Az Ökumenikus Segélyszervezet közel két és fél évtizede rendelkezik állandó jelenléttel Ukrajnában. Beregszászban található képviseletünk ma már Kijevben hivatalosan bejegyzett, országos kiterjedésű tevékenységet végző szervezet központja. Lembergben létrehozott humanitárius központunk pedig nemzetközi programjaink koordinációját végzi. Az adományok célba jutását és munkánk hatékonyságát évtizedes ukrajnai jelenlétünk mellett a kárpátataljai kormányzóval kötött együttműködési megállapodás, a 2014-ben kezdődő válság során kialakított mechanizmusok, nemzetközi és helyi partnerekkel való szoros együttműködések segítik.

Hogyan segíthetsz?

  • Segélyprogramunk egyszerűen támogatható bankkártyás adományozással ezen az oldalon, illetve a 11705008-20464565 számlaszámon „Ukrajna” megjelöléssel.
  • Deviza utalása esetén az alábbi számlákon várjuk az adományokat:
    • EURO számlaszám (IBAN): HU 13-1176-3842-0065-8885-00000000
    • USD számlaszám (IBAN): HU 39-1176-3842-0073-9012-00000000
    • Bank neve: OTP Bank Nyrt.
    • Számlatulajdonos: Hungarian Interchurch Aid
    • SWIFT kód: OTPVHUHB
  • Önkéntes felajánlás: jelentkezz ide kattintva honlapunkon egy űrlap kitöltésével – munkatársaink megküldik az aktuális önkéntes lehetőségeket.
  • Természetbeni adományokat (tartós élelmiszert) Részletek itt.
  • Szállás vagy szolgáltatás felajánlásokatkarpataljaert@segelyszervezet.hu e-mail címen, illetve a +36 70 664 8645 telefonszámon fogadunk.
  • Vállalati felajánlásokat kérjük a csr@segelyszervezet.hu e-mail címre küldeni. Munkatársunk a lehető legrövidebb időn belül felveszi a kapcsolatot a megadott vállalati kapcsolattartóval.
Segítsünk együtt a háború elől menekülőknek! Én is segítek

Hírek